László Géza: Szabolcs vármegye 1848/49-ben - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 22. (Nyíregyháza, 2000)

Források 1848. III. - 1849. VII

A jegyző nem igazán állítja ezt, mert ezt jelenlevők mindnyájan egyenlően kívántuk, és én tsak az ő akaratjokat adtam elő. Mi ok indította arra, hogy a küldöttségtől azt követeljék, hogy az a város házánál jelen­jen meg? Én világosan megmondom, hogy ezen kívánságunkra okot tsak az adott, hogy a tiszti laknál oly hely nintsen, hogy a felrendelt nép ott megférhessen. Másik ok pedig az volt, hogy a tiszti laknál az urasági tisztek is jelen vannak, kikkel a nép egyenetlenségben áll. Amennyiben nem az egész közönség és a bírák vannak érintve a küldöttség által, hogy írathatták azt az egész község nevében? Többen és én is megmondottuk a jegyzőnek, hogy a levelet tsak azok nevében írja, kik vádlottak és a város házánál jelen voltak. Csuha Tamás mk. szolgabíró 1849-ik év március 21-ikén tartatott törvényszék előtt vallomását megtartotta. Jegyzetté Mátyás Endre mk. kirendelt törvényszéki jegyző Hátirat: 6-ik. B. Porkoláb István vallomása. Ugyanez alkalommal Sáfrány Péter jegyző, Rátz István és Gorzsás István szemébe mon­dották Porkoláb István törvénybírónak, miként ő volt indítványozója a város házánál annak, hogy a T. Küldöttség menjen a lakosokhoz, ne pedig a lakosok a Küldöttséghez, de ő ezeket tagadta. Jegyzetté Mátyás Endre mk. törvényszéki jegyző Eredeti tisztázat. —SZSZBML. IV. B. 102. 49. cs. 81 1/2. db. 1849. 6. sz. melléklet. 419/j. Tiszadob, 1849. március 17. 1848-ik év március 17-én. Kinek hívják 'sat.? Porkoláb István 49 éves, református, tiszadobi lakos, jelenleg törvénybíró. A földesuraság tisztjei által kiosztott, és kigyelmetek által fele dézsmára felvállalt urasá­gi ősz és tavasz földekből — miután ennek kiadására és kihordására megyei hatóság által is intettek — hogy merték a feles termesztményeket eltulajdonítani, és azt maguknak haza hordani erőszakos foglalással? Én nem magam cselekedtem csak, hanem mindnyájan azért tettük a foglalást, hogy a kérdéses földek iránt pert folytatván le ellenünk több évekkel ezelőtt a méltóságos gróf, 's a földek iránti tulajdonossági jog részére meg is ítéltetvén. 'S bírósan ellenünk végrehajtatván mi a pört felsőbb helyre felkérettük, 's ott éppen midőn magam is e tárgyban Pestre feljár­tam, megbiztattattunk annak megvizsgálása iránt, 's reményiettük, hogy az részünkre kedve­zőleg fog elintéztetni. Minél fogva azt tettük fel magunkban, hogy ha netalán a grófnak adnának is igazságot, majd visszatérítjük illetőségét. A földek tulajdossága jelenleg csakugyan a grófot illetvén, Pesten nem adhatták azon utasítást, hogy magok oktából tegyék önbíráskodással a foglalási erőszakoskodást. Vallja meg egyenesen, mi ok indította e törvénytelen cselekedetre! Mely tény kigyelmed részéről annyival nagyobb vétek, hogy itt e helységben elöljáró lévén, a rossz példára a többinek is utat nyitott. Igaz, hogy odafenn azon utasítást nem adták 's ezt csak magunktól cselekedtük. És főleg az adott rá okot, hogy Inczédy ügyvéd úr többszöri sürgetésünkre is mindég késlel­tette a per felküldését. Egyébiránt én nem adtam a példát magam a többinek, hanem Tóth

Next

/
Oldalképek
Tartalom