László Géza: Szabolcs vármegye 1848/49-ben - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 22. (Nyíregyháza, 2000)

Források 1848. III. - 1849. VII

zetőröktől a helyettesítettek, annál fogva a helyettesítés csak a szolgabíró úr befolyásával történjék. Kelt N. Kallóban, február 24-én 1849. Péchy László mk. e. alispán Címzés: Az Első Alispáni Hivataltól, László Alajos Szolgabíró Úrnak hivatalból Bal­kányba. Eredeti tisztázat. — SZSZBML. IV. B. 106. 4. tétel, sz. nélkül, 1849. II. 24. Az élelmezési biztos működésének segítése 410. Nagykálló, 1849. március 5. Ugyanekkor a hadügyminister rendeli, hogy Ámon Ferenc kapitány és élelmezési biztost működéseiben elősegíteni, rendelkezéseit teljesíttetni, sőt hol a szerelések előmozdítására pénzre lenne szüksége, ezzel is — neki tulajdon nyugtatványa eránt — segéd kezet nyújtani kötelességöknek esmérjék. Egyszersmind a hadsereg szállítási szükséglete fedezésére 50 szekér Debreczenbe rendeltessen, és minden másodnap ugyanannyi. Ezen rendelet első része tudományul vétetik, a szekerek kiállítása iránt elnökileg a kellő rendeletek megtétettek. Előforduló esetben pénzutalványozás végett pedig, ezen rendelet e. alispán Péchy Lászlónak kiadatik. Eredeti jkv.-i tisztázat. —SZSZBML. IV. B. 102. 2. köt. 1849. III. 5. kb.jkv. 4. sz. Horváth Terézia özvegy Niczki Lászlóné adománya 411. Nagykálló, 1849. március 5. Ugyanez alkalommal a Pénzügyministerium rendeli, hogy — a Horváth Teréz — özvegy Niczki Lászlóné, a haza szükségei fedezésére ajánlott 8 köböl gabonája és két köböl búzája, a Honvédelmi Bizottmány elnökének — a Közlöny 190-ik számábani — rendelete folytán felállítandó, mozgó nemzetőrségi csapatok élelmezésére fordíttassanak. Szolgabíró Szegedy Istvánnak a kellő intézkedések megtétele végett kiadatik. Eredeti jkv.-i tisztázat. — SZSZBML. IV. B. 102. 2. köt. 1849. III. 5. kb.jkv. 11. sz. A katonaság fuvarozásának, élelmezésének és elszállásolásának szabályozása 412/a. Nagykálló, 1849. március 5. Ugyanekkor a Honvédelmi Bizottmány azon rendelete, miszerint egyrészről a hadsere­gek parancsnokait a katonaság fuvarozása, élelmezése és elszállásolása iránt kiadott szabá­lyozó rendeletek szoros megtartására, és tartatására utasítá. Úgy másrészről — szigorú fe­lelet terhe alatt — meghagyja és parancsolja e megye hatóságának is, hogy tisztviselőit odautasítsa, miszerint mindannyiszor, amennyiszer egyes hadcsapatok vagy egész sereg is, átvonuló vagy állomásozó állapotban van, mindenik tisztviselő maga kijelelt hivatali helyén

Next

/
Oldalképek
Tartalom