László Géza: Szabolcs vármegye 1848/49-ben - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 22. (Nyíregyháza, 2000)
Források 1848. III. - 1849. VII
2- ik szakasz: Id. Vay István elnöklete alatt, Vay Géza, Hunyady József, Újlaki István, Molnár Ágoston, Kausay Károly, a madai jegyző, járásbeli szolgabíró és esküdt. 3- ik szakasz: Vay Dénes elnöklete alatt, Ábrányi Emil, Kállay Pál, Karczub András kallói g. cath. plébános, járásbeli szolgabíró és esküdt Szilcz István. 4- ik szakasz: Horthy István elnöklete alatt, Rutkay Ferenc, ifj. Jármy Tamás, Gencsy Károly, járásbeli szolgabíró és esküdt. Ezen küldöttségek, ki-ki a maga szakaszában, folyó hó 30-án, mint a munkálkodás előre megrendelt határnapján, miután megjelenendését egy evégre készítendett, mint a körlevél szerint előre tudatta, a községekben megjelenvén, ' s ott a netalán hiányzandó küldöttségi tagokat, rokonérzelmü tagjaiból a községnek, kiegészítvén. Felszólíttatja egy közönséges helyre, minden saját lakóhellyel, birtokkal bíró, és foglalkozásuk vagy kézi mesterségüknél fogva azon helyhez köttetett polgárokat. Az itt ./. rekesztett fölszólítást előttök felolvasván és ennek folytán, a netalán szükséges fölvilágosításokat is az .//. szerint — melyneki kinyomatását alispán úr mielébb eszközlendi — megtévén. A helybeli Őrseregbe felveendő polgárokkal, miután azokat az itt .///. rekesztett esküforma szerint ünnepélyesen feleskedte, a nemzeti színű posztóból készült nemzeti díszjelt (kokárda) fövegeikre feltűzeti, mely díszjelek mielébbi elkészíttetésére alispán úr megbízatik. Megjegyzendő itt, hogy a Mozdítható Őrseregbe vállalkozók — nagyobb ünnepélyesség okáért — a megye zászlója alatt teendik le esküjöket. Ezen Őrsereg beligazgatását illetőleg előlegesen nyilváníttatik, hogy az egész Nemzeti Őrsereg igazgatásáról és alkalmazásáról, ez állandó választmány rendelkezend. A járásonkénti mozdítható seregbe pedig, következő egyének tűzetnek ki kapitányokul: Nagykállóban Finta Márton, Nyírbátorban Kállay Emánuel, Nyíregyházán Elek Mihály, Kisvárdában Zóbel Imre, Nádudvaron ifj. Patay István. Ezen tisztek feladata leend: a szükséges katonai rendszabályok elkészítése, és az állandó választmány eleibe — megvizsgálás, megerősítés végett — terjesztése. A Helybeli Őrsereghez megkívántató tisztek ugyanezen Őrsereg által, a küldöttség jelenlétében megválasztandók. Végre: Ha zsidók kívánnának a Nemzeti Őrseregbe soroztatni, felvétetésöket a helybeli seregnél eszközöljék. Ha pedig ezen sereg tagjai erántuk rokonszenvvel nem viseltetnének, a fent kinevezett öt helyekeni Mozdítható Sereghez besoroztathatják magukat külön osztályba. A hivatalos eljárásában működő Nemzeti Őrseregnek személye sérthetlen, és az ezt megsértő méltó büntetéssel lakoland. Ha pedig valaki az eljáró Nemzeti Őrnek csak egyszeri felszólítására is nem engedelmeskednék, ezen tett nyilvános törvénysértésnek tekintendő. A miniszteri körlevél rendeletéhez képest, az ekként megrendelt küldöttségről és ennek ekképpeni megalakulásáról ministerelnök úr a törvényhatósági elnökség által tudósítandó. A törvényhatóság közöröme nyilvánításául, a megyeház tetejére egy nemzeti díszes lobogó kitűzendő, melynek is mielébbi kiállítására alispány úr megbízatik. Eredetijkv.-itisztázat. —SZSZBML. IV. B. 102. 1. köt. 1848. III. 25. kb.jkv. 1. sz.