László Géza: Szabolcs vármegye 1848/49-ben - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 22. (Nyíregyháza, 2000)

Források 1848. III. - 1849. VII

Nyolc nyíregyházi lakos kéri a március 15-ei budapesti események megünneplését, váro­suk díszkivilágítását és községi képviseletet a vármegyei közgyűlésben 1. Nyíregyháza, 1848. március 20. Nagy Érdemű Közönség! Az európai legújabb események megtették hatásukat. Az Isten emberében az ész a fel­világosodás fokára hágott, 's a nemzetek rendeltetésük helyéhez, a dicsőség üdvéhez, az általános szabadsághoz emelkednek. A nagy Isten szereti nemzetünket, mert míg az olasz, franczia, avagy lengyel százezer emberélet romjain tűzheti ki csak a győzelem zászlaját, a magyar nemzet emberáldozat nélkül vívta ki szívvágyait. A szabadság sugarai dicsőségesen támadtak a magyar nemzet fölé, mint a tavaszi napnak teljes pompája. A legújabban érke­zett hírlapokban ezt olvassuk: "A Főrenditábla minden változtatás nélkül elfogadta az Al­sótáblának minden, politicai teendőink iránti feliratát, ' s e szerint a törvényhozó testület egyetértőleg a népnek, a nyolcz századon át elnyomatott népnek üdve fölött kimondá óhaj­tott, kegyes ítéletét." Az ide ./. alatt fektetett hírlapi fél ívből 1 kitűnik, hogy az ott elősorolt 12 pont a Méltóságos Helytartótanács által is el lön fogadva, 's Budapest, az ország szíve örömittasan ülte meg a nagyszerű ünnepet. De a szív lüktetései minden erekbe elhatnak, 's Nyíregyháza városának polgáraiban is csak oly nemes vér buzog, mint budapesti polgártár­sainkban. 'S a nagy öröm az ország szívéből is ide hatott mi hozzánk, 's a nagyszerű napot, március hó 15-ét meg nem ünnepelnünk polgári bűn lenne. Mihez képest neveink aláírásá­val kérjük a Ns. Városi Közönséget polgári bizodalommal, hogy egy ünnepély rendezésére — 's ha nem is az egész város, de —, legalább a középületek kivilágosítására készületeket 's intézkedéseket megtenni szíves legyen. Egyszersmind arra kérjük a Nemes Városi Kö­zönséget, hogy a holnapi napon tartandó megyei közgyűlésre egy kérelmet beadni méltóz­tassék, mi szerint — tekintve a legújabb eseményeket — a megye rendéi engedjék meg, hogy minden községek kiküldendö képviselőik által, a megye dolgaiba 's tanácskozásaiba, így mellékesen a bekövetkezendő tisztújításba is befolyhassanak. Mert a nép egyetértése most elmúlhatatlanul szükséges. Tisztelettel maradtunk Nyíregyházán, 1848. március hó 20-án. A Nemes Városi Közönségnek alázatos szolgái Benczúr Miklós mk. nemesek főjegyzője, Szénfy Gusztáv mk. ügyvéd Kralovánszky Frigyes mk., Meskó Pál mk., Tregjár Pál mk. Gyürky Sándor mk., Vidliczkay József mk., Blahunka József mk. Hátirat: 130/848. Sz. Nyíregyháza m. városa T. Külső Tanácsához benyújtott alázatos kérelme a bent írtaknak. Eredeti beadvány. — SZSZBML. V. B. 133. 1848/1. 1 Az említett melléklett, egy korabeli, A/4-es méretű, nyomdász megnevezése nélküli, kétoldalas nyomtatvány, az aktában megtalálható. Hirlapi cikkre való utalás nem szerepel rajta. Címe nincs. Tárgya: Az aláírók, Pest város közönsége nevében értesítik a magyar nemzetet a Budapesten, 1848. március 15-én történt reform eseményekről és a 12 pont szövegéről. Kelt: Pesten, 1848. március 15-kén. Aláírói: Rottenbiller Leopold választmányi elnök, Klauzál Gábor, Nyáry Pál, Egressy Sámuel, Irinyi József, Staffenberger István, Molnár György, Irányi Dániel, Vasváry Pál, Petőfi Sándor, Tóth Gáspár, Gyurkovics Máté, Kacskovics Lajos. 1 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom