Fazekas Rózsa - Kujbusné Mecsei Éva: Mindennapok Szabolcs és Szatmár megyében a XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 18. (Nyíregyháza, 2000)

TERMÉSZETI KÖRNYEZET

legkisebb mennyiségű aranyat is el tudja különíteni, s csaknem minden költség nélkül, miután ugyanazon lúg, amint feladatát elvégezte, a nemesércektől megszabadulva folytatja évről évre működését újra meg újra. Innen a próbamühelyekbe lépünk, ahol zúzdák termékeinek nemesérctartalmát kísérlik. Fiatal, diákarcú emberek foglalkoznak e munkával, mely a bányászat pénzügyi számításainak alapját képezi. Ezekben a gömbölyű agyagtégelyekben látunk valamit fényleni. Egy kásaszem, egy mákszem az - amelyik már egy lencseszem, az nagy úr. Ez az ezüst. Némelyik tiszta fehér, másik sárgás, az arannyal van vegyítve, tehát sokszorta becsesebb. S ezért az egy virágmagnyi ezüst pontocskáért hány ember keze izzadt, hány ember szíve dobogott, hány emberajk imádkozott: „Szerencse fel!" Hány ember tüdeje telt meg méreggőzzel és a kemencék izzó leheletével? Nekünk fogalmunk sincs arról, minő szerencsejáték a bányászélet. A közmunkás életét teszi kockára, s kap érte 30 krajcártól 70 krajcárig terjedő napszámot. Földmíves ily napszámon el nem tengődhetnék. S az meg van elégedve vele, csak munkája legyen mindig. De a bányatulajdonos sorsa még nagyobb kockán forog. Ugyanazon tárna, mely az apát gazdaggá tette, a fiát koldussá teszi, mikor elvész az ér. 10. A íemezelyi kohó 6. Makkoltatás a bércen

71 a XIX. század második felében Jártam bizony a bércen. A vámfalusi bércre mentünk fel Szent Mihálykor [szeptember 29.] bikkmakkra. A bércen bizony a falevél volt a disznó párnája. Karácsonyra jöttünk 71 Az Ecsedi-láp menti községekből még a XIX. század második felében is disznókondákat hajtottak az Avasság hatalmas bükkerdeibe, hogy a makkon meghízzon a jószág.