Fazekas Rózsa - Kujbusné Mecsei Éva: Mindennapok Szabolcs és Szatmár megyében a XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 18. (Nyíregyháza, 2000)

TERMÉSZETI KÖRNYEZET

9. Élet az egykori náclrengelegben jószágnak, egyéb építmény nem volt. A jószág szabadon járt és hált. (Becző Mihály, Tyúkod, 79 éves) b. „Olyan világ volt..." Valahány öregebb ember csak szóba állt velem az Ecsedi-láp környékén, a mondaniva­lóját azzal kezdte: Olyan világ volt... És elmondtak egy adatot, ami szerintük teljesen elegendő ahhoz, hogy fogalmam legyen arról, milyen is volt itt a világ, amikor a rét, (vagyis az Ecsedi­láp) még állt. Ezeket a pár mondatból álló s a múltból első emlékként felvillanó adatokat igen jellemzőnek találtam, annyira, hogy végül is külön kijegyeztem őket. Pedig el­mondhatnám egy hasonló rövidségü mondattal én is, hogy milyen világ volt! Szegény világ volt! De ez a szegénység egy már letűnt földrajzi tájnak a jellegzetes életére vet vi­lágot. Ma is lehet szegénység, de ez egészen más jellegű. Más körülmények másféle életformát alakítanak ki; s benne másféle a szegénység is. Milyen volt hát egy-egy rö­vidre fogott adatban az az olyan világ! Olyan világ volt, hogy nem láttunk mink innen egyebet, mint a libegő vizet! De azért nem volt disznótor hegedűszó nélkül. (Hunyadiné, 80 éves, Ecsed)

Next

/
Oldalképek
Tartalom