Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyházi testamentumok 1789–1848 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 9. (Nyíregyháza, 1995)

Adattár

Ezen házamon kívül vagyon még háromnegyed rész szolom is az orosi határban tekintetes Kállay Ignác úr részén, amely a magam birtokom alatt vagyon. Minthogy pedig én már vén és erötelennek érzem magamat lenni, azért én még múlt ősszel, azaz 1816. esz­tendőben az én fiaimnak Györgynek, aki ezen második feleségemtől való fiam, annak általadtam a megírt szállá­somat ezen conditiok alatt. Hogy egy kötélalja való feles legyen úgy, hogy mivel áztat a nagy Úristen fogja megáldani, mindennek fele az enyém és a feleségemé, az egy kötélalja föld egészen a fiamé azért, hogy ezen fiamnak tulajdonít­hatom áztat, hogy megtarthattam azon szálláskámat ez ideig is azon okból, hogy gyakran érte engemet holmi viszontag­ságok és károk, azért az én és feleségem halálunk után is, hogyha oly hív és igaz, szorgalmatos is lészen az én fiam mihozzánk, tehát neki akarom hagyni azon javacskáimat, melyet tanáltatni fognak az mi halálunk után. Minthogy pedig az ezen igyekezetemben az feljebb megírtak, az első feleségemtől való fiam gátat akarna tenni, azért én a magam tulajdon keresményeimben, amelyeknek legjobb tanú Zajacz János, amely érdemes gazdának a házához is azért oda elmentünk az alább megírt emberekkel, hogy abba amit akarok áztat úgy hagyhatom, és az én halálom után, hogy az én fiaim akarnák jussukat keresni, azoknak semmi jussuk nincsen, ne is lehessen azon okból. Elsőben is, hogy én mint egy jó atyjuk, megalkudtam vala három kötélalja valóval szállást Gutyán Pál sógoromtól 250 Vft-tokon, melyet szántottuk is egy tavasszal, amelyet, hogy az fiaim egyik katonának, másik feleségéhez oda házasodott, harmadik szolgának állott, ezért a szállást kénytelenítettem visszabocsátani annak, akié volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom