Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyházi testamentumok 1789–1848 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 9. (Nyíregyháza, 1995)

Adattár

Ezen summa lehúzattatván a fent írt hozományból, a tisztán maradt hozomány tészen 1926 váltóforint 36 krajcárt. Ezen hozománynak, de nagy részben két kezeimnek segít­ségével szereztem, és mostan mellettem már néhai első feleségem betegeskedése alatt is már hetedik esztendőre szorgalmatosan fáradozó kedves feleségemnek Kézy Máriának takarékos igyekezete által megtartottam birtokom­ban most is meglévő, következő vagyonokat. 1. Egy városi házat a Szarvas utcán Róth János és Czabiuch Mátyás szomszédságokban. 2. A kisteleki kertekben félnyilas gyümölcsöskertet Maurer Mátyás és Ballá Sámuel szomszédságokban. 3. A keresztúti kertekben félnyilas szőlőt. 4. Szabad királyi Debrecen városában egy áruló sátort. Az ingóságokból négy lovat, egy harmadfű csikót, három szekeret, egy tehenet, két tavalyi és egy kétesztendős üszőket, s több, a mesterségem folytatására és házamhoz megkívántató eszközöket, házi bútorokat, melyeket bízván mostani feleségem hűségében, ez alkalmatossággal felíratni nem rendelek. Ezekhez vagyon néhány köblös vetésem is árendális földeken, melyek mostani feleségemet illessék. Az adósságaimból kifizettem már ezen második felesé­gemmel hrutsovai lakos Forgáts Mátyásnál az első feleségemmel tett 890 váltóforintokat, iglai lakos Polyák Jakabnak ugyancsak az első feleségemről 600 váltóforintok maradván, ezekbe is 400 váltóforintot a mostanival. Most pedig vagyok adós: 1. Suták Mihályné asszonynak még az első feleségemről tőkébe interesen kívül 300 váltóforinttal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom