Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyházi testamentumok 1789–1848 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 9. (Nyíregyháza, 1995)

Hagyatékozási szokások Nyíregyházán /1789-1848/

által a tanúk jelenlétében szóban elmondottak írásba foglalása, hanem a végrendelkező halála utáni osztály során felelevenített végrendelet egészének vagy egyes részeinek "lepáriálása" /lemásolása/. A bevezetésben általában a végrendeletet tevő megnevezi örököseit, rávilágítva a rokonsági fokokra is /1., 2., 3. feleség vagy férj, ill. ezektől származó gyerekek, osztályos testvér, rokon, stb./. Erre a hagyatékozás megértéséhez és elfogadásához elengedhetetlen szükség volt. A tárgyalás a végrendelet legterjedelmesebb része. Itt sorolja fel a testans a hagyatékozni kívánt vagyontárgyait, utalva annak jogi jellegére is /ősi, szerzeményi, közszerzeményi, hozomány/. A javak felsorolásában első helyen állt a városi ház, amely a városi lakossá való válásnak elengedhetetlen feltétele volt. A nyíregyházi családfők nagy része külön házzal bírt, melyet szüleitől örökölt, esetleg vásárolt vagy magának épített. Lentvorszki György háza "egy haj alatt" /egy fedél alatt/ volt Dobiasz Györggyel, Melitska Mihály pedig "félportás háza" felett rendelkezett. A házak általában földszintes, néhány helyiségből állóak voltak. Özvegy Súlyán Józsefné Simkó Mária azonban 1843-ban kelt végrendeletében már emeletes házát hagyja örökül gyermekeire. A végrendeletben néhány testans pontosan meghatározta háza heiyét, említve az utcát és a szomszédokat is. Az örökváltság után, mint minden ingatlan esetében, külön kihangsúlyozták, hogy kifizették-e az utána járó váltságot, azaz "kiváltott", adóssággal nem terhelt. Kiemelték, hogy szerzeményi, ill. közszerzemenyi, tehát szabadon örökíthető, avagy ősi.