Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyházi testamentumok 1789–1848 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 9. (Nyíregyháza, 1995)

Adattár

Elsőben ezen házat, amelyben lakozunk, vettük közön­séges gazdaságból akkori pénzben ezer Rft, azaz 1000 Rft­tokon, azonkívül a váltság hatvan Rft, toldalék húsz, azaz 20 Rft. Másodszor vettem részt két kötelalja valóval szállást, amelyet régen annak előtte testvéremmel megszereztünk vala közönségestől az édesatyánk és anyánk életében vala. Harmadszor vettem részt szarvasmarhából, elsőben négy ökröt, másodszor négy lovat, harmadszor öt tehenet, kettő borjas vala. Negyedszer vettem részt a megírt marhákhoz szükséges két szekeret, egyik fakó, másik vasas és két ekét. Ötödször részt vettem az akkori vetésből, még mezőn lévén keresztekkel elosztoztunk vala. Hatodszor az ókertben vettem egy félnyilas szőlőt, ahhoz tudni kell, hogy ezen feleségemnek is vala félnyilas szőlő az orosi határban, melyet eladván annak az árát a magunk szükségére elköltöttük. Ami pedig mostani időben illeti, hogy micsodás vagyonocskám vagyon, mely is: elsőben is az megírt város­ban lévő ház, szállás hasonló módon, és azon félnyilas szőlő is . Másodszor marhában találtatik hat ökör, harmadfűre menő egy ökör-tinó, hét tehén, négy borjas dolgozó ló, egy tavalyi csikó, harminc megellett juh, nyolc aki meddő és toklyó, és három esztendős malacok. Nem vagyok senkinek semmivel adós, hanem nekem tartozik az Orosi utcába való Kovács Gróner Mihály száz Rft­tokkal mostani váltó bankóban. Minthogy pedig ezen mostani feleségem hív és igaz vala hozzám, amellett a megírt vagyonocskát is hozott énhozzám, én valamint úgy egyre, úgy másikra való nézve tekintvén arra

Next

/
Oldalképek
Tartalom