Gyarmathy Zsigmond: A dzsentri főszolgabíró 1922–1938 II. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 5. (Nyíregyháza, 1990)

Névtár

ekkor átvette apja komorói birtokának a vezetését, ahová az eszenyi birtok is tartozott. Kiváló állattenyésztési gazda. Törvényhatósági bizottsági tag, a Szabolcsvármegyei Gazdasági Egyesület alapítója, elnöke. Államtudományi vizsgát tett, a vármegyénél kezdte gyakornoki pályafutását. Halálakor gazdasági főtanácsos és felsőházi póttag a megyénél. Felesége Tomcsányi leány. Szarka Sándor = Máramarosszigeten született 1867-ben. Előbb Mátészalkán, majd 1926-tól Nyíregyházán törvényszéki bíró, tanácselnök. Előbb c. táblabíró, majd kúriai bírói címet kap. 40 évi szolgálatát 1933-ban ünnepli, ekkor nyugdíjba is vonul. A törvényhatósági bizottság tag­ja. 1943-ban halt meg. Felesége Galgóczy Mária. Szarka Sándor = ny. katonatiszt. Jószágigazgató a Rózsás tanyán 1929-ben, rövid ideig. Scsavinszky = római katolikus pap Tiszabercelen. 1928-ban átköltözött Buj­ra. Az Okolicsányi Lajos családjának Raszputyinja. Olchváry kártya­partnere . 5zesztay András = dr. ügyvéd, vármegyei alügyész, vármegyei tb. főügyész. 1901-ben született Nyíregyházán. Kereskedelmi akadémiát végzett, 1923­ban doktorált, 1927-ben ügyvédi vizsgát tett. Zoltán fia örökölte ap­ja után a Tejszövetkezet ügyészi feladatait. Felesége Vietorisz Lenke. Szesztay Zoltán = dr.ügyvéd, kormányfőtanácsos, vármegyei tisztifőügyész. l8/2-ben született. 1898-ban nyitotta meg ügyvédi irodáját. 1906-ban Szabolcs vármegye hatósága megválasztotta vármegyei alügyésszé, 1915­ben a vármegye főügyészévé. A Tejszövetkezetnek, a Takarékpénztár egyesületének volt ügyésze, igazgatósági tagja a Hangya szövetkezet­nek, valamennyi tömörülésben Olchváry Pállal együtt viselt tisztséget. Tagja volt a vármegyei törvényhatósági bizottságnak 1929-ben bekövet­kezett haláláig. Felesége Mikecz Erzsébet ( 1874-1934.),Mikecz Miklós és Inczédy Borbála leánya. Szikszay János = tímári főjegyző 1919-től. Szikszay Pali = gyakornoka volt 1929-ben Gáván Olchvárynak. Szikszay Pál = 1901-1906 között alispán, ekkor 40 évi közszolgálat után nyug­díjba vonul. 1928-ban lett kormányfőtanácsos. Gáván született 1844-ben ás Bujon halt meg 85 éves korában, 1929-ben. Szirmay Istvá n = dr. Debrecenben városi, majd 1929-től vármegyei főügyész. Szobor Pál = ( Nyíregyházy Pál) 1894-ben született Nyíregyházán, a villamosí­tó néhai Szohor Pál fia. 1920-tól gyakornok, majd aljegyző, élelmezési tanácsnok. 1922-től a város főjegyzője lett. 1924-ben adta ki a " Nyír­egyháza örökváltság 100. évében " című munkáját. Ebben a rangjában volt az Olchváry vezette napló idején, 1935-ben lett - nevet is változtat­va - Nyíregyháza polgármestere. A Szabolcsi Szemle főszerkesztője, a Nyírvidék, a Városok Lapja állandó munkatársa. Sz oller Aladár = Nyíregyházán a Nemzeti Bank elnöke. Szuhányi Andor = Debrecenben élő család, anyja Madarassy Oezsőné, náluk gyak­ran vendégeskedett és kártyázott Olchváry debreceni útjai alkalmával. Szuhányi Ferenc = országgyűlési képviselő, Debrecenben halt meg. Szunyogh Béla = Szunyogh Rudolf testvére S zunyogh Rudiné • Margit, feltételezhetően az Olchváry László első felesé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom