Gyarmathy Zsigmond: A dzsentri főszolgabíró 1922–1938 II. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 5. (Nyíregyháza, 1990)

1935.

meg, itt ebédelt. Kedves ember, kivittem a Sóstóra is. Szeptember 7. Kocarop ai Klekner Károly bankettjén voltam, 25 éves orvosi működését ünnepeltük kétszázan. Vacsorára Horthy Pista közjegyző hívott meg. Szeptember 3. Murányinál volt bridge. Szeptember 10. Virányinál kártyáztunk családi körben. Szeptember 11. Felszólaltam a kisgyúlésen a gyümölcstermelő egyesület segé­lyezése tárgyában. Napok óta nagyon hűvös idő jár, ma be is füttettem. Szeptember 14. Egész héten gyűléseztem. Tegnap Debrecenben voltam a Tiszán­túli Mezőgazdasági Kamara ülésén, mint kamarai tag. Zoltánnál ebédeltem, Lilus betegeskedik, vérszegény. Szeptember 17. A napokban Murányiaknál és Virányiéknál bridgeztem, moziban is voltam, a gyümölcstermelő egyesület igazgatósági ülésén elnököltem. Szeptember 21. Rajky Jenőéknél voltam nagy estélyen. Közigazgatási bizott­sági ülésen megválasztottak az 0TI járulékok mérséklésére alakított bizott­ság rendes tagjául, 1,50 pengő óradíjazás mellett. Szeptember 23. Nagy hőség van, Vinnay Gézáné temetésén voltunk. Szeptember 27. Nagy náthát kaptam, három napja szobafogságban vagyok. A na­pokban két ízben is voltam moziban, érdekes volt a vörös pimperliv francia forradalomból. Megvettem Abesszínia új térképét 1 pengőért, most az egész világ figyelme Róma felé irányul, rettegnek a világháború kitörésének lehető­sége miatt. Gömbös tegnap Berlinbe utazott, Göring küldött érte repülőgépet, vadászatra hívta. Szeptember 30. Nagyon szép idő jár. A moziban megnéztem Stradivarit, tegnap a Monte Cristót, Barkóczyéknál vacsoráztam. Vásároltam egy nyúlszőr téli kala­pot Mayertől 11 pengőért, Sándor Rezső ékszerésznek e hónapban kifizettem az Ilonkának vett ezüst evőkészlet utolsó részletét. Ma este Dohnáléknál brid­geztem. Október 4. 3r. Splényi Viktor temetésén voltam. Az egész héten igen meleg volt. Meghűltem, nagyon náthás vagyok. Október 10. Megnézettem magam Kleknerrel, 37,3 lázam volt, kezdődő influen­za, de az orvosság használt. Az egész héten gyűléseztem, volt rendes közgyű­lés is, közigazgatási bizottsági tagul Ujfalussy Dezső helyére Mikecz Pistát ( volt alispánt szerk.) választották meg. Tiszabercelról a feles még 30 pen­gőt hozott be. Eladtam egy régi kakasos 12-es puskámat 56 pengőért. Vásárol­tam egy jó hálókabátot 24 pengőőrt, kifordíttattam az átmeneti kabátomat 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom