Gyarmathy Zsigmond: A dzsentri főszolgabíró 1922–1938 I. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 5. (Nyíregyháza, 1990)

1925.

Vasárnap a leventék járási mérkőzésén vettem részt. Az éjjel igen rossz álmom volt, alig tudtam magamhoz jönni. Szorította a szívemet a csűz, s most is fáj. Szalánczy Gerti 66 éves korára megházasodott, tehát én még ráérnék. Sok rossz viccet csinálnak rá. Nincs különben semmi újság, vár­tam az alispánt hivatalvizsgálatra, de nem jött, más dolga akadt. Tisza­öercel megszavazta a kövesutat,így kellemesebb lesz majd az ottlakás. Egész héten angolul tanultam,az apám régi tiszta angol szótárába írtam be a jelentékenyebb szavak magyar szövegét. Ez ugyan gyenge mulatság, de sokat tanultam vele, kezdem a könyvet érteni. A nagy Larousse is sokat szórakoztat, de kell is valamivel szórakozni, mert vadászni nem bírok. Szeptember 23. Hétfő. Pénteken'átjött iïica és*Iván a tanyáról, itt ta­lálták Ilonát, aki egynapos látogatást tett. Velük átmentem Lajosokhoz, s ott keeves másfél napot töltöttem. Időközben László is megérkezett, aki gyenge bőrben van, valami heveny gyomorbajt kapott. Ma Galázs csendőrszá­zados volt ebéden nálam. Október 4. Kedden, szeptember 29-án este Nyíregyházára utaztam, Ilona va­csorára várt. Másnap délelőtt felkerestem az alispánt, aki felszólított, hogy a nagybeteg Veres Ferencz' halála esetére vállaljam a képviselőséget, •a főispán azoban tudni sem akar rólam, mert br. Perényi Zsigát óhajtja. Délután, kisvasúti gyűlés után bementem Debrecenbe, ahol három napot töl­töttem. Zoltán azt tanácsolta, referáljak a főispánnak, de tárjam elébe a választási nehézségeket. A maga részéről előnyösnek véli a képviselőséget, ha az állásomat fenntartják. Az 3lisRánt hazajövet nem találtam otthon, ő mellettem van, a fiát is szeretné Zoltánnal kineveztetni. Lacival is beszél­tem, a felesége 3 Tátrába kísérte a nővérét. Debrecenben Serly táblabírótól megvásárol tani egy angol öcrk3napét és két fotelt 5 1/2 millióért, 3 részlet­re. Most 2 milliót fizettem. Lilusnak egy antik,színes,ónfedeles,üveg scrös­pOharat vettem 130 330 K-ért. Gy-nak hoztam orosz otkolont 50 000 K-ért, igen megörült. Ilonka cukrot kapctt. Voltam Sinkcvicséknál is. Zoltán tegnap délbsn kikísért, a vonathoz, találkoztunk Mezőssy Gálával. + Hazajövet délután kiszálltam a tanyán. Ott Fodor 89 Vsttay + keresték fel Lajost, s felkérték, hogy a járásból küldöttséget vezessen érdekemben a főispánhoz, mert az egész járés engem óhajt képviselőnek. Fodor doktor az egész zsidóságot képviselte. Lajos mindent megígért. Ma reggel jöttem haza. A képviselőség egyáltalán nem izgat, közönyösen várom a fejleményeket. A főispán miattam csinálhat , s mit akar, nam sokat adok rá, sokra úgysem becsülöm.

Next

/
Oldalképek
Tartalom