Gyarmathy Zsigmond: A dzsentri főszolgabíró 1922–1938 I. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 5. (Nyíregyháza, 1990)

1923.

Június 21. Hűvös esős ioő. Egész tavasszal nem esett annyi es5, mint ma reggel. Tegnapelőtt kiszálltam Kótajban, Zuli nagy vacsorát csapott, volt zöldbab.rántott csirke, kávékrém, sajt, gyümölcs, Később likőr. Nagyon szeret főzetni, de el is rontja a gyomrát és hizlalja sz urát. Tegnap Menyussal kocsin Nyíregyházán voltam Tiszatársulati gyűlésen. A társulat búzavalutában fizeti s tisztviselőit, s ugyanúgy veti ki az ártéradót is. Tanulhatna tele az állam. Zulitól Chnet egyik francia szövegű regényéért cserébe kaptam Robert Hichens The Garden of Allah című angol regényét. Ma reggel kerültem haza, mert Nyíregyházáról ebéd­re visszamentem Kótajba. Voltam Ilonánál is, beszélte, hogy Zoltánék 5 OCD leit kaptak Székelyhídról, rajok fért. Június 23. Tiszanagyfalubsn voltam hivatalt vizsgálni. Bekény Gyulánál ebédeltem a számvevővel együtt. Gyula nagyban építkezik, lakóházát egé­szen átalakíttatta. A feleségét, Vecsey Oláh Krisztint nem találtam oda­haza. Június 29. Meglátogattam Zoltánokat Debrecenben, jó összeköttetésem volt, déli 12 óra után indultam, s 5 órakor érkeztem msg. Az I. oszt. vasúti féljegyért a gyervonaton 1 650 K-t fizettem. Június 30. Az egész napot Debrecenben töltöttem. Lila beteges, Ilonka és Zoltán jól vannak. Vacsorán Laczinál voltam. Meglátogattam Buzinkayékat is. Szegény Rudi újra igen lázas, úgy látszik nem segített az operáció. Klári és a kis Judit virulnak. Zoltán az oláhok által elvett 120 hold föld kárpótlása gyanánt,Hadház környékén kér a Semsey féle birtokból részesedést, s van rá remény, hogy megkapja. Bizony ráférne már a famí­liára egy kis szerencse, a titulusból* nem lehet megélni. írtam a pén­zünk stabilizálásáról és az intelligens elem megmentéséről egy cikket, tetszett a fiúknak, a Nyírvidék fogja közölni. Július 1. Vasárnap. A gyorsvonattal, mostmár II. osztályon 960 K-ért jöttem haza 3 1/2 óra alatt. Július 2. Tisztiértekezletet tartottam a Bethlen István gr. fogadtatása érdekében. E hó 3-án jön Nyíregyházára. Veres Bálint beadta a házjaví­tásokról a számlát, még 10 000 K-t fizettem neki. Nem sok, hiszen Laczi­tól egy ötkoronást vettem meg 5 000 K-ért. Lilának adtam, úgyis ő gyűj­ti az ezüstpénzt. Van már vagy 260 szüst koronája. Délután újra Nyíregy­házán voltam, a főispán hívott be lakás és egyéb hivatalos ügyekben meg­beszélésre:

Next

/
Oldalképek
Tartalom