Margócsy József: Egy régi udvarház utolsó gazdái - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 4. (Nyíregyháza, 1988)

A - sorozat - - szövegek

vagy pedig a kiállítandó kötelezvényt ez utóbbi által is egyetemlegesen aláírassák... 3. hogy az adóslevelet az Anarcs helységbeli 1. számú te lekjegyzőkönyvben birtokukra, mint fő­jelzálogra továbbá a Mogyorós helységbeli 47-ik, a Nagy Baka helységbeli 7. sz. telekjegyzőkönyvben felvett birtokaikra, mint mellékjelzálogra , saját költségükön bekebeleztessék... 4. hogy igazolják, miszerint időközben az intézet követelésén kívül a fentebbi birtokokra semmi más bekebelezés, s a tulaj­donjog körül semmi változás nem történt, 5. hogy felmutassák az illető adóhivatal bizonyítványát arról, miszerint adóval hátralékban nincsenek... Kelt a Magyar Földhitelintézetnek Pesten, 1863-ik évi július 13-án tartott igazgatósági ülésé­ben. Gr. Dessewffy, a M. Fh. I. elnöke, Csengery Antal titok­nok . A-23. Nagykálló, 1863. nov. 16. - L/26-1. - KR Korányi Frigyes orvos - Evelinnek, Anarcsra örömmel tudathatom, miszerint a télre már sikerült Ínségen felül még betegséggel is küzdő szegényeinknek menhelyet esz­közölni s a kivitel érdeme a főisp. helytartóé, ki az e célra szükséges eszközöket nyújtotta, miáltal fölmentethettem azon szükség alól, hogy a közönség részvétét egy kisebb, de mégis sürgőssége miatt fontos feladat miatt.- elvonjam a nagyobbtól, n.elynak jótékony hatása úgyszólván örökidőkre van számítva. Most már városi szegényeink sorsa iránt megnyugtatva, a fela­dat fontosságához mért eréllyel fogunk a kivitelhez, a felhí­vások es alámási ivek már nyomtatás alatt vannak s talán még a hónap folytán szétküldetnek, s hacsak néhány oly lelkes pártfogót nyerhetünk, mint Méltóságodban bírunk, akkor bizto­sítva van a siker. Malvin tiszteletével bizott meg, szegényke gyakran szenvedő, bár semmi nagyobb aggodalomra okot nem ad. Részemről is legmélyebb tiszteletemet nyilatkoztatva vagyok Méltóságodnak alázetos szolgája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom