Margócsy József: Egy régi udvarház utolsó gazdái - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 4. (Nyíregyháza, 1988)
C - sorozat - - szövegek
ket visz, küld neki, s a kultúrára éhes, de az igazi irodalomtól eddig elzárt vidéki urikisasszony szellemi horizontja egyszerre szélesre tárul. Spontán müvészetkedvelése, vonzódása /főleg a festészet iránt/ egyszerre tartalmat kap és szóbeli kifejezést is. Nem marad el Mándokról, Forgáchéktól, barátnőjétől Elza grófnétól, akinek kastélyában a Hubertusra hivó kürtszóra indul a "szezon" és november 19-én, Erzsébet napon jön Össze a legtöbb vendég. Itt mindenki ismer mindenkit - a bajokkal, családi zűrzavarokkal együtt, de a társaságban valamennyien kedélyesek és jólnevelten társalognak egymással rég ismert, banális tén.ákról. Ez a méndokizmus , ahogy Kinké majd megfogalmazza, mind elviselhetetlenebb számára, hiszen Dysth befolyása alatt a művészet, annak ideális lehetőségei érdeklik. Mélyen átéli az alkotás gyötrelmes örömeit, s a másodikharmadik kötetei nyomán olykor fel-felhangzó ellenvetéseket , gáncsoskodásokat már felemelt fejjel fogadja. Szinte nem is érdekli: művésznek, magasabb régiókban élő embernek érzi, tudja magát, akinek nem számit a verscsináló konkurrencia, a kritikusi értetlenség, irigység. Hiszen megtalálta magát, életének értelmét: van társa, akivel kibeszélheti magát, akire felnézhet, akitől tanulhat, aki őt megérti, - s akinek oly sokat köszönhet .- hogy nem maradt szelleme a mándokizmus szük keretei között. Ugyanakkor még fiatalnak is érzi magát: - a gonddal, takarékoskodva összeállított uj vagy újnak ható ruháiban. Ennek a kettősségnek "eredménye" az 1891-ben kiadott prózai kötete, a Hafia . Név szerint Forgách Lászlónak ajánlja a máramarosi kiránduláson hallott népi történetet elmondó kötetet, de változtatott neveken ezt a társaságot is bemutatja, amellett, hogy a maga költővé válásáról is beszámol. Miközben ujabb verses köteteit készíti elő, szolgálói alázatossággal javítja Ousth regényének nyomdai levonatait. Kollégája, barátja a távoli délen gyógyítgatja tüdőbaját, s a sürü levelezésben beszámol Minka A pénz leqendá.ja korrigálásának tapasztalatairól, mindenféle uj benyomásairól. Kissé borzongó örömmel veszi tudomásul, hogy akinek Dusth hangja, stílusa nem t „tszik, őt is elmarasztalja a Maya c. kötetének "újításai" miatt: ebben is közös lehet a művészeti életük. Minka el is látogat •usthékhoz Fesztyékkel, majd édesanyjával; a családban már re-