Takács Péter: A dadai járás parasztjainak vallomásai 1772 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 3. (Nyíregyháza, 1987)

raz időkben kevés hasznát veszik. Ide járul az is, hogy mivel az nép nagyon el szaporodott, kinteleníttetnek heverő marhájoknak számokra pusztákat árendálni, az hová néha vonó marhájokat is el hajtyák. 2/ Az kaszálló réttyeken sarjút nem kaszálhatnak. 3/ Noha az Hegyallyán közel való és jó eladó piacok vagyon, mindazáltal abban hátra maradásokat meg esmérik, hogy oda menet és viszsza jövet is, az tokai hídnál és töltésnél vámot kelletik fizetniek, feöképpen ár vizes időben dupplán szoktak fizetni. Az több el ado heljek pedig öt a vagy hat mérföldre is távoly esnek töllek. 4/ Ki vévén azt, hogy az földes uraság néha-néha épület re fát ád, egyébként pénzen vesznek magoknak szükséges fákat Nádgyok is határjokban igen kevés terem. 5/ Midőn szárazság vagyon, két-három, sőt négy mérföldnyire is kinteleníttetnek őrleni menni az vízi malmokban. V. Ezen helységben az telekek minéműsége soha sem lévén meg határozva, az földek sem voltak ahozképest ki szabva, hanem egy-egy egész gazdának vagyon 30 hold főigye, melyekben bé vethet 60 posonyi mérőt. Ebbűl az gazda, mennyire tudja és láttya szükségét, annyit szokott kaszálló rétnek hagyni. Ezen kívül pedig más réttye nincsen, de ezen sem kaszálhat sarjút soha is. VI. Minthogy az fellyebb adnectált contractusok szerint minden haszon vételekért kész pénzt fizettek, semmi robbotot nem tellyesitettek az szabad menetelű személyek. Hanem az méltóságos báró Dezseőffy úr részirűl az eörőkős jobbágyok kőzzül, mint egy 15-tig való marhás és marhátlan személyek,