Takács Péter: A dadai járás parasztjainak vallomásai 1772 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 3. (Nyíregyháza, 1987)
dön az árvíz nem nagy bővségben vagyon, avagy hamorabb rajta kaszálhatni, az első széna kaszallása elevéb esvén, sarjút is lehet kaszálni. Széna is marha tartásra alkalmatos. 3/ Ezen helység körül országos vásáros városok ekképpen helyheztettve vannak, úgymint az hegy alljai városok majd mind egy-három mérföldnyire, Kisvárda, Mada, Szálka hasonlóképpen anyira, Kalló kettőre, Bátor négyre és Debrecen hatra, az hol az lakosok el adandó jószágokat igen könnyen és hasznosan eladh'attyák, és jó alkalmatos úton is járhatnak, kivált árvíznek ideje az hegy alyai városokra. Csónokokon mindeneket igen könyen hordhattyák, még pedig Tokajon kívül minden vám nélkül utazhatnak. 4/ Vonyó és nevekedő marhájoknak és teheneknek is elegendő legeltető mezeje vagyon, valamint kaszállás után, úgy az előtt is, még pedig téli időben is, ha árvíz az határt el nem önti, az heverő marha takarmány nélkül élhet. 5/ Minden féle marhájoknak közel való és alkalmatos itató vizei vannak, még pedig olyan sós tók is, melyei élve az marha, sóval sem szűkölködik, s nem szokták sózni marhájokat. 6/ Mind épületekre, mind tűzre, elegendő fájok vagyon, és noha száraz időben vélle nem élhetnek, de télen, és árvíznek idején csónakokon, avagy szálokon minden féle fát igen könnyen hordhatnak a lakosok, és holmi fa edényeket és szerszámokat is csinálhatnak. 7/ Alkalmatos magkoltatás is szokott lenni az helység erdején, mikor Isten áldása vagyon, az uraság engedelmébűl. 8/ Dó kápostás kertyei vannak a lakosoknak, melyben szükségekre elegendő káposzta terem.