Németh Zoltán: Testamentumok, osztályos egyezségek Nyíregyházán 1759–1792 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 2. (Nyíregyháza, 1987)

Örömmel tudatjuk Olvasóinkkal, hogy a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács V.B. Tudományos és Koordinációs Bizottsága azért, hogy tá­mogassa a II. Közlemények levéltári kiadványi sorozatot és emel­je közreműködésével annak szinvonalat úgy döntött, hogy jelen kötetünktől kezdődően anyagi segítséggel is hozzájárul könyveink megjelentetéséhez. Ezenkívül a Levéltárat bízta meg azzal, hogy a Tudományos Koordinációs Bizottság által meghirdetett tudoraányos pályázat eredményeiből a történelem, a politika, a történeti föld­rajz és a történeti néprajz tudományágaiban írt színvonalas mun­kákat is megjelentesse a levéltári belső műhelymunka eredményeként született kéziratok mellett. A levéltár nevében valamennyien, belső és külső munkatársak egyaránt örömmel fogadtuk ezt a segítő kezet és a közös munkának sok-sok előnyében bízva készítettük el az első ötéves kiadványi tervünket is. Ez a fórum, ha szerényebb kivitelezésben is, de ma már esztétikusnak mondható és jól olvasható, tartós könyvészeti munkával jól szolgálhatja a Szabolcs-Szatmár megyében élő, vagy e táj tudományos eredményeit az előbb már megírt tudományágakban a megyén kívül élő szerzők által létrehozott alkotások közkinccsé tételét. Itt is szeretnénk hangsúlyozni, hogy sem a megyei hatókörű ko­ordinációs bizottság, sem a megyei levéltár nem tekinti magát vá­roson vagy városokon kívülinek, vagyis Nyíregyháza városra, vagy a megye többi városaira vonatkozó tudományos eredmények közlését is kötelességünknek tekintjük. Ez a könyv is elsősorban Nyíregyhá­za történetének megismeréséhez nyújt jó és eredeti forrásokat, ami­kor a telepesek anyanyelvén keletkezett, levéltárban megőrzött ira­tokat dr. Németh Zoltán másolatában, fordításában, több iratot re­produkcióban közreadunk. Legyen hasznára a megye, a város patrió­táinak és Magyar hazánk valamennyi érdeklődő magyar és nemzetisé­gi állampolgárának. Nyíregyháza, 1987. április 4. Dr. Gyarmathy Zsigmond sorozatszerkesztő, megyei levéltárigazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom