Németh Zoltán: Testamentumok, osztályos egyezségek Nyíregyházán 1759–1792 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 2. (Nyíregyháza, 1987)

Adattár

1. A Házat árulták 57.vonásért 2. A Szállást a két Zsinkával tartották 80-ra 3. A vasalt szekeret pedig 20-ra Kitesz 155. Vonást Amely Summa, Amikor három felé osztódik minden részre esik 52. vonás és 17 Kr. Közben 3—- sok disputa után Mátyás a középső Fivér, aki másoknak a legtöbb akadályt és gondot okozta, mindnyájunk előtt decla­rálta és önként minden ráhatás és kényszer nélkül kijelentet­te; Hogy ha a Testvérei Mihály és Gyuri, öt a házból, a Szál­lásból, a szekérből, mint a rá eső harmadik részt az 52. Vo­nást és 17- Kr-t, becsületesen kifizetik, ö ennek a kettőnek, mind a házat, mind a Szállást és a szekeret örökrészükül hagyja, és a jövőben soha, sem a házból, sem a Szállásból, sem bármennyi Apai Jószágból predentálni, semmilyen jogon többet elérni nem akar, sem nem fog; csak azt óhajtja, hogy ez a két Fivére Mihály és Gyuri a házban és a Szálláson; u­gyanúgy a közös Jószággal az Isteni akarat és kívánság sze­rint dolgozzanak és Gazdaságukat gyarapítsák, és idővel, ma­guknak egyenlően közösen osszák szét. Erre az egészre ezek a Testvérek nemcsak önként és egyöntetűen ráálltak; hanem a középső Fivér Mátyás a maga módján kifejezte akaratát és a Testvéreinek Mihálynak és Gyurinak tett igéretét nevével, és a pecsét helyett írt Kereszttel megerősíti; a 19. vonást és 32 Kr.-t kitevő tartozást a rozsból, amelynek 1. Köbölje mostanában 15. Máriásért vevödik, egyenlő módon szándékozik kifizetni. Mindez Nyíregyházán készült a néhai Kresztianko János házában az 1789. Esztendő 7-- hava 25-- napján. A deputált Kresztianko Mátyás Regulyi Sándor Árvák Curatora tulajdon kezével írva x és Sjmcsjk Mátyás Esküdt által Spisak János Kresztianko János és sokan mások Jelenié tében

Next

/
Oldalképek
Tartalom