Németh Zoltán: Testamentumok, osztályos egyezségek Nyíregyházán 1759–1792 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 2. (Nyíregyháza, 1987)
Adattár
X a meg maradott egy árva gyermekk számára, hogy maga usualhassa, holott Pilkó Biró Uram kinalta akkor a midőn a Báttya meg holt de a földet kevesellette, azt felelte mit ér eö anyi földel Mint hogy az én Gazdám Leopold Egert meg halálozott és halála után énnékem hagyott 5. idest öt Árvát, s úgy tehát nekem nem fogja a Tettes Urasság a földetskét el kivánni, mivelhogy én az én Árváimat tsak egyedül abból akarom és fogom táplálni Zofia Egert /Egert Leopold ismételt kérelme/ Tekintetes Fiscáliss Uram! Alább irott azon földnek, mellyet a' Mlgos Földes Uraságnak Széke resolutiójábol a' Nyíregyházi Communitás nékem kimérte, és mostanság az Oreg Sipos Istvánnak László fia az Árvák neve alatt töllem minden igaz ok nélkül eröszakossan el venni akar, fentartására, illy okokra való nézve a Tettes Úr előtt alázatosan instállok: 1° Hogy 'a midőn ezen föld nékem adódott, én Annak ususában azólta mindég voltam, és majd egyedül ebből illésködtem. 2- Emiétett Siposs István Árvainak ezen Kivülis vágynak földgyei ennél nagyobbak, amellyekkel meg elégethetnek, és nemis igasságos hogy én illy minden ok nélkül ettől el essem. 3- - Hogy pedig emiétett Árvák éppen erre a földre nem szorulnak abból bizonyítom hogy tovább két esztendőnél senki nem használta. 4- Szegénységemre és gyermekeim számára való nézve is instálom a Tettes Urat, ennek Kis élelemre /.../ maradására. / / Egert Leopold