Balogh István: Regeszták Szatmár vármegye jegyzőkönyvéből 1593. május 1. - 1616. augusztus 6. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 1. (Nyíregyháza, 1986)

Jegyzőkönyvek - 1605

A meg-ye közönségének határozata szerint abból a 8 ökör­ből, amely a megyére ágyuk vontatására ki volt vetve, szántói Bocskai György Szatmár vára kapitányának átenged­nek hatot, kettőt pedig Bagossy Pál másodalispánnak aján­dékoznak. A mai napon nékem, jegyzőnek Lasztóczy János szolgabi- ró fizetésemben adott 4 forintot. SZATMÁR VÁROS, 1605. ápr. 6. Letelt immár harmadizben Bagossy Pál másodalispán hiva­tali ideje, ez évben is megválasztatott, azzal a feltétel­lel, ha a jelenlegi is letelik, ettől a hivataltól szabad és mentes lesz. Dengelegi Bernát alispán - ámbár Báthori István főispántó engedelmet kért hivatala letételére és abbahagyására, de a megye nemessége megerősítése és kérlelése nyomán hivatali éve végéig megmaradt. Határozat, hogy a határokon gyülekező lengyelek, a német őrség segítésére szándékozván, már a határokon kóborolnak és fosztogatnak. Nehogy bennünket készületlen találjon, minden egyes nemes jól felszerelten, puskákkal előbb Halmi­hoz, majd a jővő szombatra Szőllőshöz gyülekezzék. A SZERENCSI ORSZÁGGYŰLÉSRE KÖVETEK KÜLDÉSE. Kegyelmes fejedelmünk parancsa szerint 1605. április 17- re Szerencsre összehívott országgyűlésre követekül válasz­SZATMÁR VÁROS, 1605.febr. 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom