Vietórisz József: Breviárium - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 6. (Nyíregyháza, 2004)

A nyíregyházi öregdiákok (Krúdy Gyula)

szippantással vett is valaha a nyírségi levegőből. Senki Pál, Vietórisz József regénye az ifjúság, a város története, a nyíregyházi diákság, a soha vissza nem térő örömök, kalandok, eliramlott érzelmek története. Ebben a könyvben mutatja meg Vietórisz József, hogy nem hiába rajongtunk érte diákkorunkban, amikor még Giuseppe álnév alatt írta verseit s nem hiába szeretjük őt öregdiák korunkban, amikor az új nyíregyházi falak között a régi Nyíregyházát keresik az emlékezetek. De hát Vietórisz József nemcsak a tollforgatásban lehetne csillaguk a nyíregyházi „öregdiákoknak", mert „verset" mindenki tudott írni (persze, nem a Magyar Tudományos Akadémia aranyaiért, hanem néha csak egy női mosoly kedvéért), - hanem mestere lehetne Vietórisz József annak a legendává, álommá válott régi magyar diáknak is, aki a hagyomány szerint az életnek kedves-bús óráit azzal töltötte, hogy kifogástalanul énekelte a „Bordalt", ha arra került sor. „Gondold meg és igyál! Örökké a világ sem áll! Eloszlik, mint a buborék, s marad, mint volt, a puszta lég." Vietórisz József éppen olyan lángralobbantóan tudott énekelni a fehér asztal mellett, férfiasan komoly tenorhangján, mint egykor ugyancsak szavalni tudott a Kossuthgimnázium szabadságünnepélyén. Ideális hangja volt, a nők Nyíregyházán bizonyára még néhányszor emlékeznek rá, akármilyen öregek lettek azok a diákok, akiket Vietórisz József tanított. A férfiak, akik állítólag sokkal hálásabb memóriával rendelkeznek, mint a hölgyek: bizonyára könnycseppet is éreznek a szempillájukon, ha azokra a lelkes megszólalásokra emlékeznek, amelyeket Vietórisz József a hazáról, az ifjúságról, a honszerelemről mondott. ... Most aztán, hogy minden oldalról megvilágítottam Vietórisz József erényeit a visszaemlékező nyíregyházi öregdiákok képzelmében: ne felejtsük el végül a Sóstón