Nagy Ferenc: Rétközi anekdoták - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 5. (Nyíregyháza, 2004)

K. Szabót faluszerte rendkívül türelmes, nyugodt embernek ismerték. Egyszerű kis házában már régen egyedül élt, elkoptak mellőle rokonok, gyermekek egyaránt. Buzgó vallásos ember lévén, a vasárnapi mise jelentette számára a legfőbb elfoglaltságot. Már közeledett a hetvenhez, de még soha senki nem hallotta mérgelődni, szitkozódni vagy káromkodni. Fenséges nyugalommal, szó nélkül tűrt mindenféle kényelmetlenséget, megpróbáltatást. Karácsonykor új tehénke került az istállóba, mert az előzőnek hirtelen elapadt a teje. Az öreg komótosan készült az esti fejeshez. Pontos volt most is, mind mindig. Hét órára a csarnokban akart lenni a frissen fejt tejjel - ebből élt, ez volt egyetlen jövedelme. Mikor a tehénke mellé telepedett, az hátranézett és elbőgte magát. — De furcsa szokásod van, mormogta az öreg. No, majd csak összebarátkozunk - gondolta, de ebben a pillanatban a jószág székestől, rocskástól együtt felrúgta. Fejcsóválva feltápászkodott és újra a tehén mellé telepedett. Ügy tűnt, hogy a jószág megnyugodott. Már félig volt a rocska, amikor az ismét elbőgte magát és nagyot rúgott. Az öreg a behorpadt rocskával, a tejtől eláztatva csak nehezen tápászkodott fel a sarokból. Arca kivörösödött, keze ökölbe szorult, már majdnem mondott egy cifrát, de türtőztette magát. Ismét a jószág mellé ült és reszkető kezekkel fejni kezdte. Alig ért azonban hozzá, az előző jelenet harmadszor is megismétlődött. Érezte, most már tennie kell valamit, ha nem akarja, hogy itt helyben megüsse a guta. Odaállt hát a tehénke elé, ujját figyelmeztetően felemelte és fenyegetően azt mondta: - rossz nevelés, rossz nevelés!