Nagy Ferenc: Rétközi anekdoták - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 5. (Nyíregyháza, 2004)

Mátyásék a rétközi falu módos gazdái közé számítottak. Hogy az összekuporgatott birtok ne hulljon darabokra, a testvérek együtt maradtak, nem ment férjez a két lány és nem nősült meg a két fiú sem. A birtokosi remények beteljesülését a tsz szervezése meghiúsította. Ekkor, már ötven felé járva döbbentek rá egymásra utaltságukra, s arra, hogy mennyire hiányzik az öreg kor támasza, a gyermek. Magukhoz vettek hát az árvaházból egy fiúcskát, Jánost, akit az egész falu rövidesen már a „mi Janink"-ként ismert. A „mi Janink" lassan legénysorba cseperedett, s a négy testvér mindenfelé büszkén mesélte az ifjú kiváló tulajdonságait. Akkoriban fuvarozással keresték a kenyeret, télen kosarat, szekérkast kötöttek, s hordták a nyíregyházi vásárra. Egy jól sikerült vásár után az Állami Áruházba mentek, hogy vásárfiával kedveskedjenek a házőrzőként otthon maradt fiúnak. Antal, az idősebb férfitestvér ostorát a csizmaszárba dugta, megigazította a prémes nagykabátját, s a következőképpen kezdett a vásárláshoz: - Csókolom! A mi Janinkra kéne egy ujjas! Az eladónő rábámult, nem tudván, hogy a furcsa rendelést komolyan gondolja vagy csak viccnek szánja a vevő. Amikor azonban már másodszor is hallotta, szelíden megkérdezte: - De hát bácsikám, milyen a maguk Janija? Antal teljesen értetlenül, zavartan fordult testvére felé. Álmában sem gondolta, hogy itt nem ismerik az ő Janijukat! Adott hát némi magyarázatot. - Ó, csókolom az már nem mai gyerek! Olyan fara van, mint egy lúnak! - Az anyja istenit, a tanyán már felcsinált egy jányt!