Nagy Ferenc: Rétközi anekdoták - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 5. (Nyíregyháza, 2004)

A borbélyműhely hajdan a társasági élet egyik központja volt. Vasárnap délelőt­tönként mindig zsúfolásig megtelt kikapcsolódásra, baráti beszélgetésre vágyó emberekkel. Béla úr műhelye Ibrányban mindezeken túl más vonzerővel is rendelkezett. A mester felesége, Emma néni titokban jófajta borocskát mért itt — ahogyan mindig is hangoztatta: nem a haszonért, csupán azért, hogy a kuncsaftok köny­nyebben agyonüthessék az időt. Persze olyan titok volt ez, amelyről mindenki tudott. A feleségek időkö­zönként meg is jelentek a műhely ajtajában érdeklődni, hogy készen van-e már az ember? A hírszolgálat jóvoltából azonban mindannyiszor csak azt látták, hogy a férjuram éppen bepamacsolva ül a tükör előtt. Béla úrnak - aki egyébként a falu tűzoltóparancsnoka is volt - tilos volt boroz­gatni, no nem azért, mintha ettől bizonytalanabbá vált volna a keze! A mámor tit­kos énjéből szabadított fel valami furcsát, mely egy dilettáns hadvezér, egy rikácso­ló kisbíró és egy tehetségtelen őrmester furcsa keverékéhez hasonlított leginkább. Hiába volt Emma néni minden tiltása, mégis gyakran megesett, hogy dél fe­lé már Béla úr vezényszavaitól volt hangos a műhely. — Gyerünk azzal a habbal! Ne sajnáljuk, kérem! így ni, volt tűz, nincs tűz! S pillanatok alatt fehérre mázolta vendége arcát. — Egy-kettő, egy-kettő, húzzunk bele, kérem! Ez kézi fecskendő, nem a szomszédasszony alsószoknyája - ezt meg lehet markolni! Ügy bizony! Borotvája ördögi táncot járt a fenőszíj lapján. — Fel a hegyibe! Mindig csak a hegyibe — csattogtatta vadul ollóját —, hogy attól lehetett tartani, kárt tesz valakiben... Történt egyszer egy ilyen vidám napon, hogy a szomszédos utcában valóban tűz ütött ki. A hír hallatán Béla úr vendégeivel a tűzoltószertárba rohant a fecskendőért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom