Nagy Ferenc: Rétközi anekdoták - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 5. (Nyíregyháza, 2004)

A kisvasút a teherszállítással kezdte működését közel száz esztendeje, 1905. december 21-én, majd néhány héttel később — 1906. március 4-én — megindult a személyforgalom is Nyíregyháza és Dombrád között. Ez utóbbinak később az lett a velejárója, hogy mind több középiskolás utazott bejáróként a vonalon. Idővel úgynevezett diákkocsit is kaptak. S ha netán nem diák - akár felnőtt is - ebbe a kocsiba szállt fel, a diákok sok huncutságot elkövettek az illetővel. Egy alkalommal egy Berencsi nevű, Dombrádra való idősödő férfi tévedt a diákok közé. Lerítt róla, hogy nem sokszor ült vonatra, egykettőre kiderült, hogy írni, olvasni sem tud. A fiúk súgtak-búgtak, s már készen is állt a beugratás terve. Minden kocsiban jól hozzáférhető helyen vészféket helyeztek el. Mellette táblácska: „Vészfék. Aki alapos indok nélkül meghúzza, szigorú büntetésben részesül." A gyerekek egymást váltva erőlködést mímeltek, hogy nem bírják lehúzni a cérnavékony madzaggal felkötött fogantyút, még két kézzel sem. Az egyik próbálkozó megszólalt. „Talált nincs is olyan erős ember, aki ezt le tudná rántani!" Több se kellett a mi emberünknek! Félretaszigálta a fiúkat, megmarkolta a fogantyút és könnyedén lerántotta. Sistergés, nyikorgás, csikorgás — a vonat megállt, jött a kalauz. - Ki húzta meg a fogantyút? - Én magam, a vén Berencsi, mégpedig félkézzel! - No, ha maga volt, fizessen gyorsan húsz korona büntetést! Azóta járja a mondás, ha valakitől megkérdik, ki követte el az ismertté vált rendkívüli dolgot. „Én magam, a vén Berencsi, mégpedig félkézzel!"