Nagy Ferenc: Rétközi anekdoták - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 5. (Nyíregyháza, 2004)

A Templomszegben élt és Ibrányban mindenki ismerte azt a testvérpárt, akikről az alábbi történet szól. A két férfi, Antal és Gyula munkával töltötte napjait, esténként hallgatták a rádiót. Amikor belemerültek a vitába, minden megszűnt létezni körülöttük, hol hangosabban, hol halkabban védte mindegyikőjük a maga igazát. Egy alkalommal kapálni mentek egy, a lakásuktól távol eső földre, a Borosnyára. Szekérrel tették meg az utat. Keskeny és jó hosszú volt a birtok. A szekeret az úttól távolabb állították le - ott vetett árnyékot az akácsor - a lovakat kifogták, a szekérhez kötötték, kevéske zöld lucernát tettek eléjük, majd nekiláttak a kapálásnak. Munka közben valamilyen éppen aktuális beadási kérdésről kezdtek el beszélgetni, ami egyre inkább éles vitába torkollott. Az utolsó kapavágásokat nem a szekér melletti részen tették. Vitájuk még akkor is hevesen dúlt, s talán indulataik szülték, hogy „csapot-papot feledve" vállukra kapták a kapát és az utat végig veszekedve, hazagyalogoltak. Ló, szekér ott maradt. Otthon a kútnál megmosakodtak, kicsit megnyugodtak, bementek a lakásba s asztalhoz ültek. Telemerték tányérjukat, bele is kanalaztak, amikor megszólalt az édesanyjuk. „Ugyancsak nekiestetek az evésnek, de vajon a lovakat elláttátok-e?" Ekkor Antal ledobta kezéből a kanalat, felugrott, „Gyulánk, a lú!" — felkiáltással kiiramodott a házból, Gyula öccse utána. Az esetnek híre ment a faluban, s ma is használt mondás, ha elfeledett dolog hirtelen jut eszébe az illetőnek: „Gyulánk, a lú!" Hegedűs Dezső gyűjtése