Ünnepek és hétköznapok a történelemben - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 3. (Nyíregyháza, 1999)

Margócsy József: Régi iskola – régi diákélet Nyíregyházán

találunk, visszanézve meglehetősen egyszerű kivitelben, tekerősen működik, s néhány 8-10 méternyi játékfilmrészleten tanulmányozhattuk, kísérhettük nevetéssel a mozgások „elemeit", vissza is tekerhettük stb. Mindenesetre tanulságos is volt és nagyszerű, mert máshol ilyen nem volt. Dezső barátomnak a szíjártó által elfuserált, így viszonylag olcsón megvásárolt, szeletekből vart futball-labdája volt. Hatalmas nagy utcai, lókapujuk szolgált futballkapunak: versengve gyakoroltuk a 1 l-es rúgásokat s a pályára vonulást. Akkoriban az volt a szokás, hogy a két csapat együtt vonult ki az öltözőből, és a kapusok a térfelük felé hatalmas rúgással küldték előre a .játékszert" — ahogy ma szokás mondani. És ez alkalom arra, hogy beszéljünk a meccsre járásról is. Nyíregyházán több csapat is szerepelhetett a nyilvántartásokban, de a „Kelet-Magyarország bajnokságért" csak két csapat, a legrégibb sportegyesület, a NYTVE és a kereskedők-iparosok csapata, a NYKISE rivalizált (ez utóbbiak játékosai valóban kereskedők, iparosok voltak: fodrász, nyomdász, ruhakereskedő, sőt vasutas, városi kistisztviselő is). Én ezeknek, a zöld-fekete színűeknek szurkoltam (akkoriban ugyan még „drukkoltunk", még nem reformálták meg a sportnyelvet), Dezső viszont az elegánsabb kék-fehér csapatért lelkesedett (köztük is voltak kereskedők, érettségizett tisztviselők, vasutasok). Ha az osztályunk játszott más osztállyal, akkor még engem is hívtak focizni, de már az iskolai csapatba nem. (Talán ezzel kapcsolatos, hogy csak alsós koromban jártam meccsre, később már szűkebb körben töltögettem vasárnap délutánjaimat: s ez kétségtelenül vonzóbbnak mutatkozott és tartós is lett.) Felsős diák korunkban született meg a hangosfilm: előzőleg is megmegfordultunk városunk három mozijának valamelyikében, de ha megérkezett az új magyar hangosfilm, akkor szombaton, az olcsóbb első, fél háromkor kezdődő előadáson a legelső sort általában mi szálltuk meg, elnyújtózkodva a csapóülős széken, hogy valamennyire kedvezőbb szögben élvezhessük a túl közeli vásznon megjelenő képet... Baráti körünkben egyetlen családban voltak leányok, kettőjük korban is közelebb hozzánk: nyilván a nálunk két évvel idősebbet favorizáltuk, a két évvel fiatalabbnak éppenhogy köszöntünk. Akkoriban ritka, hogy lányok-fiúk tegeződjenek, ha nem rokonok. Itt erre is sor került, és barátunk nénje kedvesen varrt nekünk cserkész díszzászlót, kokárdát is. (Később is szívesen találkoztunk, családilag is.) Egyébként ebben a házban szerettette meg velem a bácsi a bélyeggyűjtést, aki szakszerűen