Ünnepek és hétköznapok a történelemben - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 3. (Nyíregyháza, 1999)

Margócsy József: Régi iskola – régi diákélet Nyíregyházán

Margócsy József RÉGI ISKOLA — RÉGI DIÁKÉLET NYÍREGYHÁZÁN Kedves témám a régi iskolám, egykori diákéletem abban az épületben. Ez természetes, hiszen akkor voltam serdülő, alakuló fiatalember 10-18 éves koromban, amikor a nyíregyházi evangélikus Kossuth Lajos gimná­ziumnak, a megye legrégibb középiskolájának voltam nyolc éven át nö­vendéke. Az elmúlt évek során gyakran emlékezhettem az iskola törté­nelmi múltjára, nehézségeire-sikereire, szerepére a megye, a város kö­zéletében egészen 1806-tól visszamenőleg is. És főleg arra az 1929­1937 közötti szakaszra: akkori tanáraimra, tanulmányaimra, bővülő­táguló szerepemre a diák-közéletben, az önképzőkörben, a cserkészet­ben. Mert bár fontos az iskolatörténet, a tanterv, a módszertan, az egyre szaporodó-szépülő épületek, berendezések sora — immáron 190 évnél régebb idő óta, de nekem mégis az említett, kiszakított nyolc esztendős időszak volt az „igazi", az én időm. Ugyanakkor előbb az előadásban, aztán a megkívánt írásbeli össze­foglalásban föltétlen objektivitásra kellene törekednem. Ugyanis nagy a veszélye annak, hogy úgy mutassam be ezeket az éveket, afféle bezzegeléssel, hogy azok valamilyen kivételesen nagyszerű évek voltak, hasonlóan nagyszerű tanárokkal és diákokkal. És azzal a kínálkozó kö­vetkeztetéssel, hogy ami előtte vagy utána, de mindenképpen másféle­képpen folyt és főleg folyik, az már csak valamilyen degeneráció ered­ménye... Mindenkinek a maga fiatalsága a legkedvesebb: az akkori bo­hóságok, szórakozások szinte érthetetlenek a következő generációknak; célzásaink, utalásaink, gesztusaink, olykor szóhasználatunk idegen már a néhány évvel később jöttek számára is, hát még a hatvanéves érettségi találkozó távolából. Ennek oka, hogy ez az életkor (mint maga az élet is) egyszeri: megismételhetetlenül kapcsolódik a gimnáziumi diákéletünk­höz, ifjúságunk nevezetes nyolc esztendejéhez. * * * Célom a bemutatás, leírás. Összehasonlításra nem vállalkozom, sem ak­kori vagy visszamenőleges bírálatra, akárcsak latra vetésre sem. Ilyenek voltunk: ilyen volt az iskolánk, az ottani-ekkori életünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom