Előadások Szabolcs és Szatmár megye múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai IV. Füzetek 2. (Nyíregyháza, 1998)
Reszler Gábor: Cselédsors a század-fordulón
A szabolcsi gazdasági cselédek bére más agrárproletár rétegek jövedelméről tájékoztató szórványadatokkal összevetve nem mutat lényeges eltérést: a számszerűsíthető éves jövedelem a mezőgazdasági napszámos munkások, aratómunkások, summások, dohánykertészek esetében 250-300 forint körül alakult a századfordulón, míg a gazdasági cselédek számszerűsíthető jövedelmét 200-250 forintra becsültük. Az egyik kortársi statisztikai felmérés szerint a nős konvenciós gazdasági cseléd összes illetményének értéke Szabolcs vármegyében 1904-ben éves átlagban 513 koronát tett ki (256 forint és 50 fillér), 1908-ban az átlag 693 korona volt (346 forint 50 fillér). 31 A paraszti társadalomban elfoglalt helyüket nem elsősorban ez a jövedelemszint határozta meg. Sokkal inkább a munkavállalás módja, az ebből fakadó függés, kiszolgáltatottság mértéke. A gazdasági cselédekhez képest minden más agrárproletár rétegbeli megélhetése bizonytalanabb volt. A helybeli munkaalkalmaktól elüthette a napszámost a távoli vidékről felfogadott földnélküli nincstelen, az aratás gépesítésével drámaian lecsökkent az aratási idő, az aratómunkás kereseti ideje. A dohánykertészek a gazdasági cselédekétől függetlenebb státust foglalhattak el az uradalmon belül, amit a nemzedékről nemzedékre öröklődő szaktudás elismerésének, valamint az értékes ipari növény, a dohány becsületének köszönhettek. Annak ellenére, hogy éves szegődési idejük egy esztendőre bemérhető jövedelemhez juttatta az uradalmak népét, mégis a paraszti társadalom legalsó szintjén szorongott a gazdasági cselédség. A dohányos kertészek sem előzték meg a mezőgazdasági napszámos munkásokat a szegénység grádicsain. A megélhetés bizonytalansága ellenére a magyarországi agrárproletariátus fó típusa, a napszámos munkásság nagyobb személyi szabadságának köszönhette ezt az elsőbbséget. Munkahelyét maga választotta, a lehetőségek függvényében cserélgette azokat. Nem kötötte le magát egy gazdához, nem állt állandóan és közvetlen felügyelete alatt. A „maga ura" állapotnak legalább az illúzióját őrizgette, ami erősítette a századforduló agrármozgalmaiban is megnyilvánuló öntudatát. Szászi Ferenc: Gazdasági-társadalmi viszonyok fo jellemzői Szabolcs, Szatmár és Bereg megyékben. 1890-1944. Nyíregyháza, 1994. 126. o.
