Előadások a történeti segédtudományok köréből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár kiadványai IV. Füzetek 1. (Nyíregyháza, 1998)

Előszó

ELOSZO A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár 1995 őszén indította el ismeretterjesztő előadássorozatát, a Levéltári Estéket. A tanévhez iga­zodó, havonta egy alkalommal tartott foglalkozások első felében a levéltárosokon kívül muzeológusok, néprajzosok, főiskolai oktatók szólnak a helytörténetírás módszereiről, Szabolcs és Szatmár megye történetéről, a történelem segédtudományairól, a múlt hétköznapjairól és ünnepnapjairól. Az Esték második felében a hallgatóság kézbe is veheti, böngészgetheti a témához kapcsolódó iratokat. Úgy gondoljuk, hogy az előző években elhangzott előadások szer­kesztett változata sokak számára nyújthat hasznos információt. Első füzetünkben a történelem segédtudományai közül a diplomatikával, numizmatikával, történeti földrajzzal valamint a közigazgatás- és egyháztörténettel kapcsolatos előadásokat adjuk közre. Ezúton is megköszönjük a Nemzeti Kulturális Alap Levéltári Szakkollégiumának a megjelentetéshez nyújtott támogatását. Nyíregyháza, 1998. május 7. a szerkesztők

Next

/
Oldalképek
Tartalom