Előadások a történeti segédtudományok köréből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár kiadványai IV. Füzetek 1. (Nyíregyháza, 1998)

A leggyakrabban előforduló pénznemek a XVII. század végéig

minőségben verték. Szinte Európa minden országában nagy tömegben kerültek előállításra. Népies nevük a zolota volt. ARANY (dukát, arany forint) — A koraközépkorban Itáliában megjelenő aranypénzek elsősorban a levantei kereskedelem luxuscikkeinek megvételére szolgáltak, de az árak emelkedése, valamint a pénzforgalom megnövekedése következtében a XIV. századra meghatározó pénznemmé vált. A XV. századtól kezdve értékállósága, az ezüsthöz képest emelkedő árfolyama a tezauráció kedvelt eszközévé tette. A felhalmozott aranypénzekből gyakran ékszereket készítettek. A XVI-XVII. században megjelentek a többszörös súlyban vert aranyak is. Legmagasabb értéke 450 dénár volt a Királyi Magyarországon, de a Hódoltságban akár a 600 dénárt is megadták a szinte színaranyból készült körmöci aranyakért. Fontosabb aranypénz nevek: körmöci (körmöcbányai), zecchino (firenzei), liliomos (Károly Róbert aranyforintja), holland bavariai (bajor), aranytallér, lysimachus, pogány (török) stb. ARANYTALLÉR — A tízszeres aranysúlyban vert aranypénzek neme. Súlya több mint 30 grammot nyomott. LYSIMACHUS — Általában a többszörösen vert aranypénzek összefoglaló neve. Értettek alatta kétszeres, háromszoros, ötszörös, de tízszeres aranypénzeket is. SZÁMÍTÁSI FORINT — A számítás, átszámítás megkönnyítése érdekében bevezetett fiktív számolási egység. Az Árpád-korban ilyen volt a penza (=40 dénár), a késő középkorban pedig a magyar forint (nem azonos a magyar aranyforinttal), amelynek értéke mindig 100 dénárt tett ki.