A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)
NAPLÓK, VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Gottfried Barna: Szántó Lőrinc székely tüzér visszaemlékezése katonaidejére, 1911–1914
Szántó Lőrinc székely tüzér visszaemlékezése katonaidejére, 1911-1914 hogy az oroszok visszavonultak, Kiesvölgyön is csak őrség van. Hát a zsidó megszólalt magyarul. Megkérdeztem, minden járőr így adja-e meg magát, ellenállás nélkül? Azt felelte, nem, de ő már volt az orosz-japán háborúban, s tudja, melyik a jobb. Reggel indultunk Csontos felé, egy szép és jó úton. Irány az Uzsoki-hágó. Megint a Turkán át Turzéra, Turzéról a nagy sáron át Potbusz felé. Felmentünk a Magurára. Éjjel innen megszöktünk szerencsésen. A negyedik üteg útját Potbusznál az oroszok elzárták, az ágyúk és lőszerkocsik ottmaradtak. A Magúra tövében állást foglaltunk, hat ágyúval és az első üteg két ágyúval. Szakaszparancsnoka Janesch zászlós, [barcajföldvári születésű derék, bátor fiú volt. Az oroszok az állását a Maguráról belőtték. A második srapnelből Janesch zászlós gerinclövést kapott, összeesett. Az ágyút kezelő legénység kénytelen volt otthagyni az ágyúkat, mert pergőtűz alá vette [vették őket az oroszok], és ha meg mertek mozdulni, az ágyúk újra kezdték. Janesch zászlóst elvitték, de alig tudták az állásból kivenni. Még közben hárman sebesültek meg. A mi ütegünket is próbálta [az ellenség] lőni. Mi is lőttük elég hatásosan, de ők minket még jobban. Végül is az állást ott kellett hagyni. Ott maradt két lőszerkocsi, 36 láda lőszer, ami 108 töltés volt. Az első ütegnek az egyik ágyúja és a lőszerkocsija szintén ott maradt. Tehát visszavonultunk. Szép, holdvilágos este volt. Andersch ezredes úr kérdést intézett: »Ki vállalkozik önként arra, hogy elhozza az ott maradt ágyút és lőszerkocsikat?« Vállalkoztam. Kaptam négy hatosfogatot, tizenkét hajtót, négy taligát, protzét [kétkerekű, lófogatú tüzérségi vontatóeszköz] 12 emberrel. Kértem több embert, de az ezredes úr azt felelte, veszni ez is sok. Mikor indultam, a tisztek mind lekezeltek, mintha többet nem térnénk vissza. Nem maradt el Krinner hadnagy sem. Ő utánam kéredzkedett. Három kilométer távolságra kellett menni. Szigorúan megparancsoltam az embereimnek, hogyan viselkedjenek. Én gyalogszerbe, ló nélkül mentem kémlelni, hogy nem vitték el már az oroszok az ott marad ágyút és lőszerkocsikat. Mint mindenhol, de különösen ott a szentképeknek építmény volt az út szélén, ami ilyenformán nézett ki [az eredetiben vázlatos rajz, mely a kálváriák stációkápolnáihoz hasonló kis építményt ábrázol]. Szép holdvilág volt, jól lehetett látni. Előre mentem kúszva, hogy még az árnyékom se látszódjon, a kicsi építmény mellé és a felőlünki oldalnál fölálltam. Kezdettem közel leselkedni, s hát egy orosz őr is a másik oldalán ugyanazt csinálja, amit én. A hosszú szuronyú puskát ledobta, és ezzel megmutatta, hogy ő nem ellenség. Jelzésemre az embereim fogat nélkül jöttek. Először az ágyút és mellette lévő lőszerkocsit könnyen kivettük, és a fogatokhoz húztuk. Az orosz hűségesen segített. Következtek a mi lőszerkocsijaink. Ezek nehezebbek voltak, mert posványba kellett elhagyni, mivel a lovak nem bírták a kezelő legénység 93
