A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)

NAPLÓK, VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Gottfried Barna: Szántó Lőrinc székely tüzér visszaemlékezése katonaidejére, 1911–1914

Szántó Lőrinc székely tüzér visszaemlékezése katonaidejére, 1911—1914 úgy lovagolt kivont karddal, mintha csak gyakorlaton lett volna. A 21-es hon­védek tartották vissza az oroszokat és a 23-asok.58 A Dnyeszteren pontonhídon átkeltünk, és Kálusz irányába [vonultunk]. Összejártuk Storisambor, Rogotin [helyesen Rogolin], innen megint vissza Sambor, Przemisli, Sanok, Mezőlaborc. Zemplén megyébe értünk. Az ezre- dünk Ung megyébe igyekezett. Még nem értünk Ung megye határára, éjnek idején riadó volt, mikor valami orosz csapat betört. Eljutott Homonnáig, a falu­ban illetlenül viselkedtek, a homonnai jegyző feleségét férje előtt megbecste- lenítették és még többeket. Jelszó volt bosszút állni. Sinai [helyesen Szirma] üdülőhelységben lettek az oroszok bekerítve, ahonnan csak hírmondó tudott elmenni. Én nem voltam jelen, de ütegem ott volt, én már az Uzsok völgyé­nek voltam indítva. Nagybereznára kellett az ezredtörzzsel menni, mint ösz- szekötő. Következő nap az üteghez bevonultam és Fenyvesvölgyre mentünk, ahonnan az Uzsoki-hágóra jutottunk. Már az idő hűvös volt. Áztunk, fáztunk Sianki-tetőn már havazott. Borzasztó volt, de még borzasztóbbá tette a [pusz­títás] látványa. Háromszor voltunk Turkára és mindég vissza onnan, mert Havasköznél az oroszok bejöttek és Csontos felé igyekeztek. Tehát fogót [beke­rítő hadműveletet] próbáltak csinálni. Vissza kellett vonulni Turkáról. Mindenszentek estéje van. Uzsoknál táboroztunk, ahol felkeresett az utász­századtól Bálint István, Ábrahám Péter, Darvas József Sípos. Zviedinek59 - ek­kor főhadnagy volt - elsőtiszt annyi pálinkát adott, hogy éppen elég volt vir- rasztani. A lovam egy veremben volt, hogy ne fázzon, tüzet raktunk és mi a tűz mellett ilogattunk [iszogattunk] és énekeltünk hajnalig. Reggelig akartunk, de egy írásos parancs érkezett, hogy zugsführer Szántó vészén maga mellé hat embert, felmegy a 889-es magaslatra, ahol a batteri 1 [első üteg] elhagyott két ágyút, és ahogy tudja, elhozza. A fogatok lent a völgyben és lova várni fogják. Elmentünk, az egész társaság. Megkerestük az ágyúkat, de út nem volt, azon már az oroszok voltak. Sűrű fenyős erdő között kellett leengedni. Az oroszok is eregettek [lőttek] utánunk. Szerencsésen leérkeztünk a völgybe. Az ágyúkat 58 Az első lembergi csatában, augusztus 25-én, Monastraciskánál megvívott ütközetben a 38. honvéd hadosztály Bruszilov 8. hadseregének déli oszlopaival vette fel a harcot. Az egyen­lőtlen erők küzdelmében a honvédek hősies helytállása sem akadályozhatta meg a vereséget. Itt kell megjegyezni, hogy ebben az időben a 2. osztrák-magyar hadsereg helyett csak a nagy­szebeni XII. hadtest alakulatai harcoltak a frontnak ezen a szakaszán. A másik két hadtestet előbb a szerb frontra vezényelték, majd onnan fordították vissza Galíciába. Augusztus 29-én az oroszok megtámadták a még mindig nem teljes 2. hadsereget és Halics felé visszanyomták, Lemberget az oroszok elfoglalták. 59 Zviedinek Jenő a világháború után Mária román királyné testőrségének parancsnoka lett. (Lés- tyán Dénes közlése a Zviedinek által Szántó Lőrincnek küldött képeslap alapján.) Szántó Lő­rinc többször meglátogatta Bukarestben a volt parancsnokát. 91

Next

/
Oldalképek
Tartalom