A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)

LEVÉLTÁRAK, HAGYATÉKOK - Zsoldos Ildikó: Arisztokrata női sorsok. Vécsey Mária és Vécsey Magda életútjának forrásai

Arisztokrata női sorsok Méternyi széles csíkokra vagdosták, hogy jusson belőle minél több ágy elé való szőnyeg."63 A lerészegedett cseh katonák június eleji kivonulásuk előtt tábor­tüzet gyújtottak, melyet többek között Iványiék olajfestményeivel tápláltak. Vécsey bárónő ezen negatív élmények papírra vetésekor még nem sejthette, hogy 1944 októberében Sárközön, családja uradalmi központjának kastélyában is hasonló eseményekre kerül majd sor. Cebrianné továbbá kemény bírálatot fogalmaz meg művében a proletárdik­tatúra budapesti szónokainak alacsony színvonalú beszédei kapcsán, elítéli a vallás elleni fellépést, és nevetségessé teszi az iskolákban görcsösen erőltetett, de a diákok által föl sem fogott, meg sem értett, agymosásszerűen beléjük ver­ni akaró ún. vörös tanítást.64 Visszaemlékezéseiből képet kaphatunk arról is, hogyan lehetett megoldani a határzár ellenére a határátlépést és milyen módszerekkel sikerült értékpapír­jaihoz hozzájutnia és értékeit elrejtenie. A csehek uralta Breznóbánya takarék- pénztárának páncélszekrényében elhelyezett értékpapírjait - melyek a kivin­ni engedélyezett száz koronát meghaladták - egy rozoga kis bricska fenekéhez szegezték egy deszka segítségével, majd alaposan bekoszolták sárral. „A vizs­gálati szoba ablakából, hol a kocsissal együtt meglehetősen soká várakoztunk, azzal a megadással néztem ki reá, mellyel készek vagyunk elfogadni a balsors csapásait akkor, ha önérzettel mondhatjuk el, hogy küzdöttünk ellene bátran, a lehetőség határáig"65 - írta a grófné az őt mindig is jellemző optimizmussal. A Tanácsköztársaság száz napja keserű ízelítőt jelentett számára a második vi­lágháború utáni totális elitváltás elviseléséhez. A trianoni békediktátum értelmében nemcsak Magdolna bárónő füleki kú­riája került az országhatáron túlra. A László testvére tulajdonát képező sárkö­zi uradalmat Romániához, a szennait Csehszlovákiához csatolták. Ezeket a birtokokat az 1920-as években végrehajtott agrárreformok számottevően ösz- szezsugorították. Ezzel együtt bekövetkezett a történelmi magyar arisztokrá­cia jelentős mértékű társadalmi státuszvesztése, amit Vécsey Eszter 1923-ban így fogalmazott meg: „a tekintély, a felsőbbség elismerése háttérbe szorult."66 A dualizmus kori utazgatások korszaka lejárt, a testvérek közötti fizikai távol­ság megnőtt. Magdolna, Mária, Miklós és Aurél állandó lakhelyül a megcson­kított Magyarországot választotta. László és Eszter Sárközön maradt. Az ura­dalmi központ ettől kezdve a Livada nevet viselte. Az utazási lehetőségeket a 63 Cebrian, 1922.162-163. 64 Uo. 182. 65 Uo. 58. 66 ROL Kmlg 452 Nr. inv. 190/1. Sárköz, 1923. december 11. Vécsey Eszter levele Vécsey József Aurélhoz 241

Next

/
Oldalképek
Tartalom