A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)
LEVÉLTÁRAK, HAGYATÉKOK - Szabadi István: A beregi református egyházmegye régi levéltára
SZABADI ISTVÁN A beregi református egyházmegye régi levéltára A beregi egyházmegye különleges helyet foglal el a magyar református egyházmegyék között. A Zoványi Jenő által dissidensnek és renitensnek1 nevezett egyházmegye reformációja olyan egyéniségekhez kötődik, mint Radán Balázs és Kálmáncsehi Sánta Márton, előbbi beregszászi, utóbbi munkácsi prédikátor, mindketten Perényi Péter oltalma alatt. A beregi egyházmegye, melynek egyházai elsőként tértek át a helvét-kálvini irányra, földrajzilag a Tiszán innenhez tartozott, a reformáció előtt is az egri egyházmegye része volt, mégis a tiszántúli református egyházkerület egyházmegyéi között foglalt helyet századokon át. Ennek ellenére esperesei ragaszkodtak a tiszáninneni egyházmegyékéhez hasonló önállóságukhoz,2 az esperes végezte az egyházlátogatást és önálló zsinataikon ő szentelte a lelkészeket3 egyedülálló módon egészen 1816-ig. Az egyházkerületen belül részleges független volta és a teljes függetlenségre való törekvése a 19. századig megmaradt.4 Mindenképpen érdeklődésre tarthat számot tehát a beregi egyházmegye története, ennek ellenére a történeti kutatás által a legkevésbé feltártak közé tartozik. A fentebb utalásszerűén elmondottak ellenére igazából tisztázatlan a tiszántúli superintendentia kialakulásának folyamata is, méginkább korabeli viszonya a beregi egyházmegyéhez. A beregi református egyházmegyéről monográfia még nem született, csupán Lehoczky Tivadar múlt század végi vármegye-monográfiájában szentelt hatalmas tárgyi tévedésekkel tarkított rövidke összefoglalót A protestánsok egyházi ügye címmel ennek a témának. A mindenkori kutatót az érdektelenség vádja alól - legalábbis ami a legutóbbi évtizedeket illeti -, felmenti az a tény, hogy az elsődleges forráshoz, azaz a beregi református egyházmegye levéltári anyagához nem tudott hozzájutni 1920 után. Iratanyagáról a Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltár 1984-ben megjelent ismertetője is csak annyit közölt, hogy az egyházmegye 1945-ben megszűnt, s iratai nincsenek Magyarországon. A repertórium felhívja a figyelmet Harsányi András „A Beregi református egyházmegye levéltára" című, 1944-ben készült tanulmányára. 1 Zoványi Jenő: A tiszántúli református egyházkerület története. Debrecen, 1939. 22. 2 Gyarmati Miklós esperes 1593-ban hivatalvesztés terhe mellett egyenesen eltiltotta az egyházmegyében szolgáló lelkészeket a csengeri egyházkerületi gyűlésen való részvételtől. 3 Az „ordinatio" és a „visitatio" lényegében püspöki jogkörök voltak az egyházkormányzat szempontjából. 4 Szeremlei Sámuel: Vázlatok a papszentelés múltjából, különös tekintettel a beregiekre. Budapest, 1881. 203
