A személyes történelem forrásai - A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára kiadványai I. Évkönyvek 20. (Nyíregyháza, 2014)
NAPLÓK, VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Takács Péter: Wesselényi Miklós szétzilált naplója
Takács Péter beszámolók szokása is „vezethette" Wesselényi tollát, akinek - ha az annyira szeretett Patakyt egy akut tüdőgyulladás sírba nem dönti - ez lehetett volna az első nyomtatásban megjelenő munkája. Az 1821-ben - immár tudatos célzattal - újrakezdett naplóírási szándék Wesselényi második nekirugaszkodása volt a nem mindennapi fegyelmet, rendszerességet és lankadatlan szorgalmat, nem ritkán grafomán robotot igénylő tevékenységnek. Az 1821-ben elkezdett naplóírás - egyelőre tisztázatlan okokból összefüggő hiátusokkal, megszakításokkal - 1843 nyaráig, őszéig tartott. Huszonkét évig úgy szervezni az életét, ünnepeit és hétköznapjait, hogy a fontosnak vélt információkat, történéseket, elhatározásokat és végrehajtott cselekedeteket, velük párhuzamosan a magánélet olykor rejtelmes, máskor intim mozzanatait is az idő múlásának ritmusában jegyezgesse valaki, az próbára teszi az emberi akaratot, a szorgalmat és az őszinteséget. Az ilyen hosszú távú naplóíráshoz vagy grafomániás alkat kell - a 140 vaskos füzetnél terjedelmesebb naplót „termő" erdélyi gróf Gyulay Lajost „kínozhatta" ilyen mánia -, vagy az a rendíthetetlen meggyőződés, hogy a naplóíró megőrzésre, emlékezésre és majdan felidézésre érdemes módon formálja a környezetét. Bár ennek a szenvedélynek hódolni az önmegvalósításon és az önigazolásán kívül - a 19. század nemzetteremtő áramában - sokszor elegendőnek bizonyult a kordivat. Wesselényi azonban karakterisztikusabb egyéniség, indulatosabb jellem és mozgékonyabb alkat volt annál, semhogy pusztán a divatoknak hódoljon. A naplóírás nála az önkontroll és a családi hagyományokat tudatosan folytató nemzetformálás kelléke és eszköze volt. Önmaga tetteinek, gondolatainak és elképzeléseinek érlelő munkamódszerként használta, szerteágazó cselekedeteit hangolta össze, eljövendő generációknak szándékozott üzenni általa. Az altudati reflexek síkján talán szolidan magát is át akarta menteni naplóiban az eljövendő világba. Tanulmányozva a naplóját, és mérlegelve gyermekkorát, apjához való viszonyát, minduntalan az olvasó elméjébe tolakszik a gondolat, hogy ez a fizikai erőtől duzzadó, zenéért rajongó, olvasni, művelődni szerető, rajzkészségét művészek által csiszoltató, a színházért, lovakért, vadászatért és a nőkért rajongó ember a kelleténél korábban az örökkévalóságba költöző apja szellemének akarta maradandó dokumentummal bizonyítani, hogy az élet minden területén megfelelt gyermekként megtapasztalt elvárásainak. Direktebben fogalmazva: „felért az apja magasságáig." Indulatainak kitombolásában Wesselényi majdnem annyira fékezhetetlen volt, mint az apja. Szertelensége is lépten-nyomon előtolakodott. A folytonosságot illetően naplóvezetése is meg-megbotlott, hosszabb-rövidebb kihagyások tarkítják ezt a kevert műfajú produktumot. Volt, amikor hetekig csak a dátumot 14