Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 19. (Nyíregyháza, 2011)

Várostörténet - Néző István: Városias falu vagy falusias város? A városi injrastruktúra kialakulásának kezdetei Kisvárdán a 19. század utolsó harmadától a 20. század elejéig

Néző István világítás? Nem jobb-e sötétben aludni, mint kivilágított helyen, a hol a villany vakító fénye a házba is behatolva, megronthatná a szegény ember szemét? - tette fel a kérdést a publicista.52 A cikkíró azt is kifogásolta, hogy a Hármasúti vasúti megállónál, nincs se járda, se villanyvilágítás, pedig ezt már a nyáron kérelmezték, októ­berre a képviselők meg is ígérték, most pedig december van, de semmi nem történt ez ügyben. Közvilágítás és ivóvíz A településen a közvilágítást 1887 decemberétől petróleumlámpákkal oldották meg. Az 1888. október 2-án tartott képviselő-testületi ülésen arról tárgyaltak, hogy a szolgáltatást, vagyis a 34 lámpával történő kivilágítást Frigyesi Simon kereskedő havi 54 forint 20 krajcárért kibérli. Balkányi Gyula képviselő-testü­leti tag ekkor a lámpák célszerűtlen elhelyezését és a világítás hiányos voltát panaszolta.53 54 A világítással nem csak az volt a baj, hogy kevés lámpa volt és akadozva működött, hanem az is, hogy időszakosan élvezhették az előnyeit, és este csak egy bizonyos ideig biztosította a világosságot. 1890. szeptember 28-án a helyi képviselő-testület úgy döntött, hogy október 1-től 35 petróleumlámpa bizto­sítja a fényt. Azt is elhatározták, hogy „akár van a kalendáriumban holdtölte, akár nincs, gyűljön ki a lámpa, mert hiába van holdtöltének ideje, ha felhő borul az ingyen világításra hivatott holdra, a kalendárium ugyan nem világít. Égni pedig csak éjfélig fognak a lámpák, egyedül a közkúti lámpának adatván meg a privilégium, hogy egész éjszaka fényeskedjék.,,S4 A haladás azonban Kisvárdán hamar megszüntette a petróleumra alapozott világítást, és átugorva a gázvilágítást, rögtön a villanyvilágítást vezették be. Rochlitz Lipót kisvárdai malomtulajdonos ugyanis vállalta, hogy a műmalma gépeire szerelt dinamók révén megoldja az árammal történő világítást. 1894. július 29-én a képviselő-testület különbizottságot alakított a kérdés vizsgálatá­ra. Augusztusban 50 darabban határozzák meg a lámpák számát. Az év végén a megye és a minisztérium is jóváhagyta a község és a vállalkozó közti szerző­dést. 1895 szeptemberében elkezdődtek a szerelési munkálatok és ennek ered­ményeként december 22-én a Tiszántúlon másodikként, Szabolcs megyében az elsőként gyulladt ki Kisvárdán a villany, amelyet magánszemélyek, intézmé­nyek is bevezethettek.55 52 Uo. 53 Képviselőtestületi ülés. KL, 1888. 36. sz. 2. 54 És lészen ismét világosság. KL, 1890. 39. sz. 2. 55 És lön világosság. KL, 1895. 52. sz. 2. 342

Next

/
Oldalképek
Tartalom