Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 19. (Nyíregyháza, 2011)

Forrásőrző intézmények és források határon innen és túl - Takács Zsolt Gusztáv: A tizedes meg a többiek. Tóth Elemér naplója

Takács Zsolt Gusztáv

Most az első szakasz előtt 8 órakor két piros rakétát lőttek fel az oroszok. Nem tudom, mit akarnak, ez a támadás jele. Hát, csak hagy jöjjenek! Nagyon álmos vagyok, fáj a fejem. Mikor lesz már reggel? Holnap megyek a faluba, bár nincs semmi kedvem hozzá, de a változatosságért, hátha jobban múlik az idő. Csak már reggel volna, a nappal mégis [jobban] eltelik, mint az éjjel. Nagy csöndben eljött a reggel.

Szeptember 6. Hajnali 4 óra, ahogy most megnézem a naptárt, hát ma vasárnap van. De hát itt mindegy. Bementem a faluba, megreggeliztem és lefeküdtem. Alighogy elszenderedtem, verik az ajtót. Kinézek, a másik rajból egy ember jött, hogy adjak egy kis búzát, hogy daráljon. Nagyon zabos voltam, adtam neki, aztán elment. Ismét lefeküdtem, de nem tudom, mi van velem, olyan ébren alszom. Fél tízkor már felébredtem, tüzet raktam, és nagymosást rendeztem. Nagyon éhes voltam, sütöttem egy kis krumplit. Megettem, de még éhes voltam. Elmentem a konyha felé, éppen sült húst sütöttek. Vacsorára ettem egy keveset, kaptam a havertól egy kis lisztet. Visszajöttem, hozzáfogtam krumplit hámozni: pogácsasütés. Befűtöttem a kemencébe, 50 darab pogácsát gyúrtam, de olyan finomat sütöttem, hogy ritkaság. így eljön a vacsora, jól megvacsoráztam, úgy hogy alig bírtam feljönni a hegyre. A hegyen elbeszélgetek még egy kicsit Juhásszal, aztán lejöttem az én fellegváramba. Ahogy bejövök, az egyik emberem mindjárt jelenti, hogy délután 4 órakor két muszka a sziget végén puska nélkül volt és eltűnt a bokrokban. Ezek a maflák nem lőttek rá. Ott drótakadály és aknazár van. Lehet, hogy azt akarják fölszedni. Mindjárt jelentem, és bement a hírvivő jelenteni a százados úrnak. Ezek most olyan csöndben vannak, egy árva lövést nem adnak le. Nagy támadásra készülnek a három fogoly jelentése szerint addig, míg a hold nem jön föl. Egész este egyetlen lövés nem volt, de most nagyon álmos vagyok, lefekszem.

Szeptember 7. Hajnali fél négy, bejön az egyik emberem. Azt mondja, tizedes úr, akar egy szép horkolást hallani? Hát, az alsó állásban a két őrszem elnyúlva a földön kegyetlenül horkolnak. Megrugdosom őket, fölébrednek. Hiába, nem csodálkozom rajtuk. Kivannak az emberek velem együtt, éjjel-nappal szolgálatban. Már jelentettem, de nem csinálnak semmit. A napot végigaludtuk. Estefelé fölébredek, látom, hogy északkelet felől kegyetlen fekete felleg közeleg. Felköltöm az embereket, hogy készüljenek elő az esőre. Megérkezett a vacsora, olyan rossz volt, hogy nem ettem belőle, a pogácsa volt a vacsorám. Az orosz tüzérség, ami napok óta hallgat, ma este kitört, utána a mienk. Olyan tüzérharc volt, hogy azt hittük, hogy a világvége. Végre elcsendesültek, hanem aztán most jön maga a pokol. A szél süvít, az eső esik, és olyan sötét van, hogy ilyet még nem láttam. Kimentem, most fél tíz, és nem láttam semmit, csak itt is, ott is egy-egy rakéta világítja meg a partot. Istenem, ha én egyszer innen megszabadulok élve, az lesz életem legszebb napja. Aki ezt nem éli át, az még csak átgondolni sem tudja. Az idegek pattanásig feszülnek, a szem majd kiesik, a fülhártya majd megreped. Nem látni semmit, csak az esőkopogást halljuk. Bizony, ha innen megszabadulok, és azt mondja valaki, hogy ad 100 hold földet, éljem át még egyszer, azt mondanám neki, hogy kedves barátom, nem kell a 100 hold földed, mert el van ismerve, hogy ez a hely, ahol én vagyok, a zászlóalj legveszélyesebb helye. Három támadást kaptunk eddig, az mind itt folyt le. A szomszéd rajok nem is nagyon tudtak belőle semmit. Ha kijövök, a faluból minden192