Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 19. (Nyíregyháza, 2011)
Forrásőrző intézmények és források határon innen és túl - Takács Zsolt Gusztáv: A tizedes meg a többiek. Tóth Elemér naplója
Takács Zsolt Gusztáv hogy mikor tör ránk és mikor önti ránk az esetleg halált hozó golyóját. Aki ezt nem éli át, az nem tudja, hogy mi ez. Befejezem a mai naplóírást és megyek ki az emberekhez, azzal az érzéssel, hogy a holnapi napot föl tudom-e még jegyezni. Szeptember 2. Hála Istennek, folytathatom tovább az írást. A mai nap is eltelt. Reggel 9 óra tájban nagy tüzér harc volt, kb. 2 óráig tartott. Ennyire még nem mutatták ki a fogukat a tüzérek, mint máma. A gyalogság csöndben hallgatta végig, aztán a zaj elcsendesedett. A szél is lecsendesedett, a nap gyönyörűen sütött. Fürdőnadrágra vetkőztem és kifeküdtem a napra aludni. Délután 3 óra tájban az első szakasznál megszólal egy géppuska, utána a másik is. Kapom magam, de nagyon gyorsan fölöltöztem. Nagy csetepaté van, olyan puskaropogás van, hogy borzasztó. Nézzük, de nem látunk semmit a hegytől. Aztán vége lett. Utána itt a hátunk mögött egy kis ágyú 300 méterre lőni kezdte előttünk a várostornyot. Vagy háromszor eltalálta, de nem dőlt el. így jött el az este, vacsora és a hírek. Azt mondják, hogy 15-én leváltanak, a husztiakat pedig most 8-án és engem is, mert ez nem a mi körletünk. Tegnap este átjött 3 orosz, itt tőlem 200 méterre puska nélkül átúszott. Beszélik, hogy 15-én akarnak nagy támadást intézni, és egy hadtest van itt velünk szemben. Nagy az elégedetlenség odaát, 80 deka kenyeret kapnak egy napra és zupát [levest]. Ha húst adnak, akkor nem kapnak kenyeret. Vacsora után kimegyek, széjjelnézek, hogy az emberek a helyükön vannak-e. Aztán telepakoltam magam gránáttal és átmentem a másik két rajhoz. Alig látok, csetlek-botlok, egyik bokorból is hallani: állj, ki vagy, a másikból is. Mindenütt ijedt emberekre találok. Mondom neki, maradjon nyugodtan, ne izguljon. Nagy a csönd a rajoknál. Ismét a híreket mondják, mindenki csak a leváltást kérdezi. Azután visszajöttem, nézem, az embereim még ébren vannak. Bejövök a dekungba, hallom, géppuska kattog távolabb. Fölveszek egy pár darab rakétát és kimegyek, de már nagy csetepaté van kb. 2 km-re tőlünk balra. Az ágyúk is megszólalnak, már elébünk is lőnek a mieink, de nem sokáig tart. Ismét csönd van, csak repülőzúgás hallik. Délután az első szakasznál is át akartak törni, hol itt, hol amott próbálkoznak áttörni, de nem sikerült nekik sehol. Nem bánnám már én se, ha leváltanának, mert az embereim nagyon kivannak. Ha megyek ellenőrizni, itt is, ott is, hol az egyik alszik, hol a másik. Tegnap éjjel a legfontosabb helyen mind a kettő aludt, pedig előtte néztem meg őket félórával. Szólok, nem szól egyik sem. Óvatosan megyek, nézem, alszanak. Fölveszem az egyik puskát, hogy elsütöm, és majd fölébrednek. Hát, nem sült el! A töltényt kiveszem, a másik sem sül el. Megfogom mind a két puskát és elhozom. Fölmegyek a fölső állásba, elkérem az egyik embertől a puskát. Olyan mérges voltam, beléjük akartam lőni, de csak elsütöttem. Erre fölébrednek, keresik a puskát, de nincs. Behívatom őket, kaptak csőstül. így vagyok az én embereimmel. Szeptember 3. Hajnali fél öt, megyek be a faluba és még két ember, de már nagyon világos van. De nem mertem itt hagyni őket korábban, mert attól félek, hogy ezek [az oroszok] mindig reggel szoktak csinálni valamit. A nap eltelt odabenn. Alig aludtam egy pár órát. Délután lefeküdtem, de az ágyúink fölébresztettek. Jött a vacsora, húsleves, túrós tészta. Hát ilyen még nem volt! Be is pakoltam belőle alaposan. Aztán megindultunk kifelé, alig bírtam feljönni a hegyre a hasamtól. Bejövünk a bokrok közé, ott áll 190
