Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 19. (Nyíregyháza, 2011)
Forrásőrző intézmények és források határon innen és túl - Takács Zsolt Gusztáv: A tizedes meg a többiek. Tóth Elemér naplója
Tóth Elemér tizedes naplója 1942. augusztus 3 - október 2. A tizedes meg a többiek „Augusztus 3. Napkelte előtt kb. fél háromkor már felkeltem, kíváncsi voltam az első reggelre. Néma csönd. Az állásunk egy nagy fa cserjésben van, két horhos közt egy nagy sziklán, alattunk folyik a kis Don. A Don itt egy szigetet alkot, kb. 200 méterre van az elágazása. A sziget másfél km hosszú, és ahol a legszélesebb, 500 méter. A nagy Don másik oldalán egy szép kis város, Pavlovszk. Tizenhét órakor megkezdték lőni az oroszok a falut, ahol a század zöme van. Azt mondják a németek, hogy ez minden nap így megy este és reggel. Víz egy csepp sincs. Nagyon szomjas és már koszos vagyok, már két napja nem mosakodtunk. Van egy kis vödröm, fogom, hogy lemegyek a Donhoz vízért. A németek meg mondják, hogy nem lehet, de mindegy, megyek. Amint 20 méterre vagyok a víztől, puff, rámlőttek. Megállók, a géppisztoly nálam, de nem látok semmit, a sziget egy erdő. Alig bírtam visszajönni. Nappal bejönni lehetetlen, este hozzák a másnapi vizet és kaját. Este megettük a tartalék élelmet, utána meg a cibakot.25 Alig vártuk az estét, éjjel fél egykor megérkezett a vacsora, krumpligulyás és víz. A kenyeret és a szalonnát eltérítették és nem kaptunk. Egy kulacs víz jutott egy embernek. Augusztus 4. Repülőzúgásra ébredek. Kidugom a fejem a sátorból, látom, hogy saját gép. Puff, egy, kettő, három bombát ledob a városra. Felébred a nép, nagy csörömpöléssel ugranak a gödörbe. A gép elment, aztán mindenki előkúszott és gyönyörködtek a három bomba nyomán kelt füstfelhőben. Hét órakor kezdődik a napi játék, kezdjük megszokni. Dél felé megindul a zsugaparti, és így lassan eltelik a nap és várjuk a vacsorát, gulyás megint. Augusztus 5. Ismét repülőbúgásra ébredek. Egy dupla törzsű olasz gép a város felett kering, puff, egy bomba, utána egyet fordul és ikergéppuskával lő, és esik lefelé, egész a háztetőig lemegy, megfordul és amerről jött, elment. Reggeli nincs, ehelyett leülünk kártyázni. Ebéd 85 deka kenyér 10 emberre, nagyon vékony vaj. A nap lassan mégis eltelik, itt és ott is lőnek. Augusztus 6. Háromnapi pihenő után megkezdtük a tüzelőállás és a dekung26 építését. Nehezen megy a munka gyalogsági ásóval. Tíz órakor irtó nagy robbanás a hátunk mögött. A nép a gödörbe. Nézem a becsapódásokat, lő az orosz aknával, de olyan tüzet ad, hogy majd megsüketülünk. Egy órát tart és aztán néma csönd. Augusztus 7. Ma hajnal 2 órakor lemegyek a faluba tisztálkodni. Augusztus 8. A nap megszokott módon alakul. Meleg van nappal, éjjel meg majd megfagyunk a takaró alatt is. Augusztus 9. Vasárnap reggel ismét az ásás. Az emberek zúgolódnak, hogy még vasárnap sem hagyják nyugodni őket, de azért mindenki fogja a gyalogsági ásót és mennek ki az állásba. Szép lassan eljön az ebéd, 8 deka lekvár, bizony gyönge. Estefelé pakolás és várjuk a váltást. Megjön a váltás, indulunk a falu felé. Sötét van. 25 katonakenyér 26 fedezék 179