Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Köszöntő sorok - Kováts Judit: A tizenkilencedik század beköszönése

És végre valahára megérkezett a segítség. Gróf Cziráky Antal személyében Őfelsége királyi biztost vezényelt az észak-keleti vármegyékbe, így hozzánk is. Fellélegeztünk, mert Őméltósága negyvenezer forintot rendelt ki nekünk, egy részét azonnal, terményben adatta ki - még ha csak árpa volt is az, de ott rögtön magunkra fordíthattuk - a többiért nekünk kellett életet venni, ha máshol nem kapunk, gyorsan hozassunk Galíciából, hang­zott a parancs. És végre elérkezett az aratás is. Rég nem látott bö és jó termés ígérkezett, és az ígéret valóság lett, semmi nem vitte el a reményünket. A nyolcvannyolc forintos bú­za ára hamarosan leszállott harminckettőre. Akinek sikerült így vészelte át a legnagyobb éhínséget, ami valaha is sújtotta a mi országunkat és az én Szatmáromat. Most így visszagondolva azokra a vészterhes időkre, meg vagyok győződve, hogy ha képesek lennénk egyáltalán valaha is szembenézni saját hiányosságainkkal, akkoriban igazán ráébredhettünk volna arra, mily csekély az a hatalom, amiért szüntelen versengünk és öljük egymást, megláthattuk volna, hogy e hatalom birtokosaiként a reánk bízottakat se tudjuk megőrizni se az éhhalál, se a ragály ellen. Mert szomorú mérlegünk - a sok ezer emberéleteken túl is - rémisztő volt. A kölcsöneink, amiket csak abban az egy esztendő­ben vettünk fel, százharmincháromezer forintra rúgtak, az egész vármegye egy esztendei adójának több mint kétszeresét tették ki. Az éhhaláltól megmenekült nép azonban - afe­letti örömében, hogy megmaradt - mit se gondolt akkor felőle, hogy ennek terhét mily hosszú időkig fogja majd nyögni, csak örült, hogy vége az ínségnek és fellélegezhet egy kicsinység. Felhasznált források: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár - IV. A. 501. Szatmár Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai (1451) 1593-1848 (1851) • 1814. évi jkv. 21-2958. sz. • 1815. évi jkv. 1147-2467. sz. • 1816. évi jkv. 14-3288. sz. • 1817. évi jkv. 2-3056. sz. Magyar Országos Levéltár - C 51. • 1814, 385. cs. P55. F. 4. • 1814, 386 csomó. F 4. P 262. • 1815, 397 csomó. F 4. P21. RÉTHLY ANTAL: Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1701— 1800-ig. Bp., 1970.

Next

/
Oldalképek
Tartalom