Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Galambos Sándor: ”Fejünk fölött a gránát és srapnel fütyölve járt” Varga György káplár jegyzetei az első világháborúból

25-ikén az ellenség rettenetesen lőtt, és úgy 11 óra tájban áttörték tőlünk jobbra a raj vonalat. Elfogtak egy század 34-est, és 25-öst, 6l-est is, sokat. Olyan nagy ágyútűz volt, hogy azt a sok holttestet is repítette a levegőbe, nemcsak az élőket. Mentek az olaszok a hátunk mögé. Nekünk volt jelentve, hogy a raj vonalunknak a jobb szárnyát megsemmisítették az olaszok. Az ágyút is közelebb húzták hozzánk. Nekünk mindig az volt parancs, hogy csak ritkán lőni. Egyszer jött az az avízó,

57 hogy felvenni a risztungot. Felvettük mindegyik, és vártuk, hogy mikor jön az a parancs, hogy meneküljünk, de nem jött. Egyszer hallom, tőlem jobbra, a közeli dekungban a mi hadapródunk kiáltott, hogy hol vannak az emberek, és ki parancsolta, hogy felvenni a risztungot. Én kiáltottam neki, hogy életben van még a kadét úr. Igen, felelte, még nincs semmi bajom. Odajött hozzánk a takarásba, és mondja, mi lesz, menekülünk innen. Mondjuk, azt nem tudjuk, parancsot még nem kaptunk rá idáig. Ott volt közvetlen a hátunk mögött egy nagy gödör, abban voltak az ordináncok

58 és egy 6l-es főhadnagy is, Czil, aki a parancsnokunk volt. A kadét úr mindjárt leszaladt hozzá, hogy miért van az a parancs, hogy a risztungot felvegyünk. Mi lesz, menekülünk-e onnan vagy nem, mert az olaszok már a hátunk mögé jönnek, azt avizálják jobbról. A főhadnagy úr visszaküldte, hogy nem szabad senkinek sehová menni, csak mindenki a helyén maradjon. A kadét úr visszajött és mondta, hogy nem szabad senkinek sehova menni, mindenki a takarásban legyen. Úgy voltunk estig a nagy harcban. Az ellenség estére aztán minden oldalról lőtt reánk. A gránátot közelről lőtte, és kitette a fehér zászlót mindig, mikor egy fedezéket a bakával együtt a levegőbe repített. Megkezdte jobbról, úgy sorban röpítette a levegőbe. A gépfegyver is nagyon dolgozott reánk. Sokan mentek egymás után a másvilágra. Menekülni onnan nem szabad volt sehova, igaz, hogy a menekülés is nagyon veszedelmes lett volna. Az ötös regementtől is volt egy őrmester le a gödörbe a főhadnagyhoz, hogy tessék feljönni, vagy valami más parancsot adni, már mindjárt nem marad ezen a helyen egy emberünk sem. A főhadnagy azért csak nem jött fel megnézni a helyzetet, hogy milyen veszedelmes. Szerencsénkre a kadét úr - hogy abba a takarásba jött, amelyikbe én voltam, hát, hogy jobbról sorban repítette a levegőbe a fedezékeket - mondja, menjünk bújva balra. Ahogy ott voltunk, még egy pár ember, bújva mentünk egynehány lépést balra. Mikor én is kijöttem a fedezékből, alig haladtam el tőle vagy húsz lépésre egy másik takarásba, a levegőbe repült a fegyverem, ahogy súsz berajtban

59 volt a takarásból a lyukon kidugva a kő közt. Ahogy mentünk onnan egy pár lépést balra, kihúztam, de már használhatatlan volt, mert a cső végét szétverte az ellenség géppuskája. Otthagytam és mentem az 5-ös káplárhoz a takarásba. Elmondom neki, hogy nincs már fegyverem, a cső végét ellőtték, nincs-e itt egy rezerva

60 fegyver. Van itt, azt mondja, és mindjárt a kezembe adott egyet. 57 értesítés 58 tiszti küldött 59 lövésre kész állapotban 60 tartalék