Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Galambos Sándor: ”Fejünk fölött a gránát és srapnel fütyölve járt” Varga György káplár jegyzetei az első világháborúból

zászlóaljjal elindulni az olasz határra. Elmentek, én meg véletlenül ott maradtam abban a közeli faluban a marsszázadnál. Még ott voltunk egy hétig, aztán nekünk is menni kellett által a Száván Boszniába, Brcko városba. Ott volt sok katonaság. Éppen Pünkösd első napján mentünk. A város alatt nagy fedezékeket, lövészárkokat csinálgattunk 2 hétig. Csináltattam arcképet, de nem lett kész, míg ott voltunk. A feleségem nevére írattam, hogy majd annak küldje el a fényképész. 2 hét elteltével mi is vonatra ültünk, és mentünk a zászlóalj után az olasz határra. Vitt a vonat bennünket Ausztriába. Az úgynevezett Krajna tartományban ki szállottunk. Nagyon szép látvány van arra mindenfele. Azok a stájer emberek mind derék emberek. Egy 15 éves fiú már úgy ki van fejlődve, mint egy bálvány olyan. Mind egészséges emberek. Jó levegő és víz van arra. Egy Sztudecsica községben kiszálltunk és megtelepedtünk. Ott voltunk egy hétig. Volt sok saláta, hagyma. Volt mit enni, és jó olcsón lehetett kapni sört, akinek volt pénze. Egy üveg sör 14 krajcár volt csak, mint háborúban. Egy hét elteltével elindultunk onnan gyalog, előre, közelebb a harchoz. Mentünk a nagy hegyek közt, a nagy melegben. Akkor jött a zászlóaljunktól több sebesült ember. Mondták, hogy nagyon rossz, mert csak kopaszkőből állnak a nagy hegyek, és ha belemegy a gránát, hát jobban a nagydarab kövek verik főbe az embereket. Egy községben megint letelepedtünk, ott, ahol a Száva kezdődik. Egy nagy kőhegyből ömlik ki a víz. Ott volt egy kis község, úgy nevezik Artharmer. Ott elszállásoltunk, ki hova az épületekbe. Rukkolgatunk, ki hol a hegyeken. Oda éjjel-nappal mindig hallott az ágyúk rettenetes bömbölése. Jó hadapródunk volt, Bernáld. Nem nagyon hajtogatta a nagy rettenetes hegyekre az embereket. Volt ott több, zászlóaljhoz tartozó marsszázad, mi is voltunk ott két század, a 6. és a 7-ik mars, melyben Angyal Imre volt. Vele több ízben beszéltem, nem volt semmi baja. Nekünk aztán jött a parancs, mikor egy hónapot ott eltöltöttünk, hogy megyünk, de azt nem tudtuk, hová. Elmentünk a Fajotrici állomáshoz. Ott bevagoníroztak bennünket. Hozott a vonat, de azt nem tudtuk, hogy hová, csak vettük észre, hogy azon az úton, amelyiken odamentünk, azon jövünk visszafele. Másnap elértük Jajbák

54 várost, de mindig nem tudtuk, hová visznek bennünket. Aznap este kiszállottunk a vonatból. Az állomás közelében megháltunk, de a nagy ágyúdörgéstől nem tudtunk már aludni sem. Ez volt szombat este. Vasárnap reggel elindultunk felfele, közelebb a harchoz. Ahogy mentünk, úgy dél fele találtunk tüzéreket, lovakat vittek itatni. Vigyáztam, hogy vajon nem lesz-e köztük ismerős. Mikor ezt elgondoltam, mindjárt megláttam Varga Józsit. Odaléptünk egymáshoz, kezet szorítottunk. Csak néztünk egymásra, hogy hol látjuk egymást, de nem beszélhettünk, mert ő is haladt a maga útján, én is. Csak ennyit kiáltott: Gerő Péter is itt van. Mindig közelebb mentünk, estére a front mögött egy kis faluban megtelepedtünk. A nagy tenger már ott volt látható. Július 18-ikán hogy odaértünk, azaz vasárnap Temnyicára. Ott voltunk 2 napig, sok katona. Onnan bámultuk, hogy előttünk milyen nagy pokol 54 Laibach, ma Ljubljana