Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Kövér György: Az eszlári pünkösdi „népizgatottság” (1882. május 29.)

Néhány óra múlva máshonnan is jöttek azon hírrel, hogy Solymosi Eszter a szent-mihályi csárda felé ment és haza fog érkezni. Estefelé azonban még nem érkezett... azért voltam Solymosinénál, hogy ha hazajön, jelentse, hogy a zaj ne legyen tovább. " Solymosiné is előadta a maga (bővebb) verzióját: „ Találkoztam vele az úton, midőn a sok izraelita körülvett. Többed magával volt, csak jött ment mellettem és megvárta, míg egyedül vagyok és nincs velem senki sem. Akkor húzódott hozzám: Nézze Solymosiné, valamit mondok magának. Ha a maga lánya éjjel haza jön és nem tagadja meg egy ezer forint lesz a magáé. Én azt mondom erre, hogy nem kell nekem, nincs az a kincs a világon, csak a gyermekemet hozzák vissza, AKÁR ÉLVE, AKÁR HALVA. Azt mondja erre az idegen, hogy úgy is jó lesz? Úgy lesz nekem jó, csak a gyermekem kell. Erre azt mondta az idegen. Hiszen meg lesz a lány úgy is, ne búsuljon. "

21 (Kiemelés - K.Gy.) Solymosinénak tehát egy év alatt szépen terebélyesedett az emlékezete. Korábban sem a Debreceni Ellenőr, sem a Függetlenség tudósítójának nem mondott olyat, hogy azt mondta volna, neki „akár élve, akár halva" jó lesz a gyereke. Lichtmann viszont csak most tette egyértelművé, hogy ajánlatával a „zaj" lecsillapítása volt a célja. Adva volt tehát két párhuzamos esemény: a „gyülekezés" és a „vesztegetés". Az egyikről csak mások szóltak, a résztvevők (sem a zsidók, sem a keresztények) nem. A tiszalöki zsidók közül ugyan nyolcat Bary jelentése név szerint feljegyzett, a vasvillával felvonuló keresztények arctalan tömegéből azonban még véletlenül sem bukkant elő senkinek a neve. Ennek a tömegnek nem voltak hangadói?

22 Az ún. vesztegetési ügyben viszont kizárólag a beszélgetés résztvevőinek, Solymosinénak és Lichtmann Józsefnek a szavait olvashatjuk, vagy a vizsgálóbírói kihallgatás vagy riportok vagy a tárgyalás jegyzőkönyve szerint. S bár a vizsgálóbírói, riporteri, elnöki, ügyészi kérdések már magukban hordozzák a válaszok egyfajta értelmezési keretét, a reá adott feleletek alapjában véve mégis elsősorban saját szövegek (eltekintve itt attól, hogy a diskurzus felidézésekor Solymosiné nem csak a saját szavait citálja!). Az is látható, hogy az idő múlásával hogyan „hízik" az emlékezetből felidézett párbeszéd. Solymosiné továbbra is a „megtagad/eltagad" igéket adja Lichtmann szájába, de önmagát idézve először csak a tárgyaláson hangzik el, hogy „élve vagy halva", csak kerüljön elő a leánya. Mindez figyelemre méltó jelzés arra, hogy 1882. május végén Solymosiné valójában még reménykedett, hogy leánya élve is felbukkanhat. De még a tárgyalás idején sem értette igazán, hogy miért is ajánlották neki a pénzt (az idegen leány Eszterként való 21 Tisza-Eszlár (Napi Értesítő). A tisza-eszlári bűnper végtárgyalása alkalmából gyorsírói felvétel nyomán kiadja a Nyírvidék szerkesztősége 1883. június 19-augusztus 3 1-29. sz. 1883. jún. 25. Az ügyész még a következő kérdést intézte Solymosinéhoz: „Szeyffert: Azt hiszi Solymosiné, hogy azért ígérték, mert idegen leányt akartak volna hozni? Solymosiné: Nem tudom, nem is gondoltam, miért mondja azt, vagy miért ígéri. Szeyffert: Azt nem hitte, hogy azt akarják, hogy idegen leányt fogadjon a maga gyermekének? Solymosiné: Akkor még eszembe nem jutott, hogy idegent akarnak-e, vagy miért mondják? " Uo. 22 Vö. RUDÉ, George: Forradalmárok, zendülők. [Eredeti címe: The Crowd in History] Ford. Zinner Judit. Bp., 1986. 226-247.