Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 18. (Nyíregyháza, 2008)

Tanulmányok Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék múltjából - Kövér György: Az eszlári pünkösdi „népizgatottság” (1882. május 29.)

E jelentés alapján, ily események ismétlődése folytán előfordulható kitörések vészes horderejének tudatában, a járási szolgabíróhoz még ugyanazon nap [június l-jén] az ide mellékelt rendeletet intéztem, meghagyván abban, miszerint mindaddig, míg a Solymosi Eszter eltűnésére vonatkozó bűnper törvényszerű elintézést nem nyer, minden oly idegen illetőségű egyén, ki T. Eszláron megjelenik, s ottani tartózkodását kifogástalan indokkal okadatolni nem tudja, az elöljáróság által haladéktalanul távozásra szólítandó fel, mely felszólításnak, ha rögtön nem engedelmeskednék, a községből kitoloncolandó; utasítottam továbbá a szolgabírót, miszerint az elöljáróságot komolyan figyelmeztesse, hogy ez minden befolyását a nép izgatottságának csilapítására [sic!], s a csend fenntartására irányzott legéberebb felügyeletre fordítsa. "

9 A logika pofonegyszerű és pragmatikus: ha izoláljuk a falut, megszűnik az ok, s okafogyottá válik a következmény. Ha kitiltjuk az idegen illetőségüeket Tiszaeszlárról, lelohad a nem helybeli zsidók tömeges megjelenése által az eszláriakban felhorgadt pogromhangulat. Ennek az okoskodásnak azonban némiképp ellentmond az a tény, hogy - az egyik sajtótudósítás szerint - május 29-én nemcsak az idegeneket, hanem a helybeli zsidó korcsmárost is „ agyon akarták ütni, még a szomszédja is, ki pedig legjobb barátja és adósa, vasvillával jött rá. " Az alispánnak közben a belügyminiszter számára is megjelentést kellett tennie intézkedéseiről (már amennyiben történt egyáltalán valami május 26. és 29. között, azon kívül, hogy Pünkösd beköszöntött). Miközben hárítani igyekezett a néplelkület változásának tényét, egyúttal bűnbakot keresett a hangulati ingadozásaira. Egyrészt kijelentette, hogy a „főispán által az eszlári esetről már kimerítő jelentés tétetvén", részéről „jelenleg e tekintetben részletes előterjesztés szüksége fenn nem forog". A jelen helyzetben saját mozgatórugóiról annyit azért elárult: „Jelenben összes figyelmemet oda összpontosítom, miszerint a felmerült eset folytán a nép között természetszerűleg uralgó izgatottság rendes medrében tartathassék, s minden oly körülmény kiváló figyelemmel mellőztessék, mely ez izgatottságnak veszélyesebb jellegű kitörését bármely irányban előidézhetné. Sajnálattal kell azonban kijelentenem NMlgod előtt, miszerint a hatóságnak ez iránybani igyekezete, a megyei zsidóság egy részének nagy mérvben tapintatlan, sőt provocaló magatartása által, rendkívül megnehezíttetik. " (Ennek illusztrálására mellékelte másolatban a törvényszék elnökének hozzá intézett átiratát.)

11 A népizgalom és provokáció kereszttüzének kitett megyei hatóság nagyhatalmú reprezentánsa nem hagyott kétséget afelől, hogy a közigazgatás látószögéből a nép izgatottsága „természetszerű", a zsidóság egy részének magatartása viszont „tapintatlan", sőt „provokatív", „veszélyesebb kitörés" esetén tehát a felelősséget egyértelműen az utóbbi nyakába kívánja varrni. A megyei szinten a 9 SZSZBML, IV. B. 411. 107. d. 4833/ 882. (Nyíregyháza, 1882. jún. 6.) A beszámoló idevágó részét közölte: Egyetértés, 1882. jún. 7. A tiszaeszlári eset Szabolcsmegye közgyűlésén. 10 Egyetértés, 1882. jún. 9. (Nyíregyháza, 1882. jún. 8.) A tudósító 8-án járt kint Tiszaeszláron. Szerinte a helybeliek még ekkor is ingerülten beszéltek a május 29-én ott járt „másfél száz zsidó" csoportosulásáról. 11 SZSZBML, IV. B. 411. 107. d. 4687/ 882. Zoltán János alispán - BM (Nyíregyháza, 1882. jún. 2., fogalmazvány)