Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)
III. Családtörténeti tanulmányok - Pozsonyi Zoltán: Falak között. Egy redemptus família három generációjának társadalmi helyzete a 18. századi Túrkevén
Az ország más részeihez hasonlóan a Jászkun Kerületben is az „ új parasztnak" nevezett cigányok elkülönültek a társadalom többi rétegétől (vándorlásukat tiltották, létszámukat regisztrálták, az engedély nélkül beköltözőket kitiltották a törvényhatóság területéről). 21 Vincze Pál 1788-ban befogadott egy Jászkisérről származó Lázók nevű cigány kovácsmestert, majd saját portáján házhelyet kívánt annak adni, ami ellen az esküdtek nem emeltek kifogást. Másfél esztendő múlva hatalmas tűz keletkezett Lázók (feltehetően fából készült) kéményében, de a tanács elé került eset után (valószínűleg szállásadója miatt) nem büntették meg a cigány kovácsot. 22 Vincze István és társainak kocsmabérletét követően 1785 novemberében az új csapszékárendálók arról panaszkodtak, hogy Vincze Pál és egy másik kevi gazda „az regulátiók ellen pálinkájokat házanként méretni bátorkodtak". A vizsgálat kiderítette, hogy nem a falu egykori első embere, hanem testvérbátyja vétett: egyik szolgálónője valóban házról házra „hordozta " (nyilván nem önszántából) a szeszt. Valószínűleg az árenda végén megmaradt készlettől így próbált szabadulni az idősebb Vincze fiú. Hiába igazolódott be az árendátorok vádja, Vincze Istvánt nem intették meg, sőt még a pálinkát sem kobozták el tőle. 23 A Jászkun Kerületben 1787-től engedélyezték - elsőször egész évre, majd három hónapra mérsékelve (novembertől januárig) - a saját házban történő fejenkénti bormérést. Vincze István és Pál üzleti szemléletét, profitéhségét ismerve feltételezhető, hogy a jelzett időponttól kezdve éltek a lehetőséggel - már csak azért is, mert 1785 után nem béreltek kocsmákat. Az árusítás 1791 teléig nem zavarta a környékben lakókat, akkor azonban Kenéz András szenátor tájékoztatta a tanácsot, hogy néhány nappal azelőtt, a hajnali órákban a Vincze fiúknál „nagy lárma veszekedés verekedés és káromkodás támadott", amire a szomszédok is felébredtek, majd gyülekezni kezdtek „nézésére és halgatására". A tanács az eset felderítésére „nyomozást" rendelt el, s már a következő napi tanácsülésen terítékre került a fagyos éjszaka parázs hangulatú krónikája. A „ vizsgálódásból kijött", hogy nem Vincze Pál portáján, hanem István fia, Lajos házánál hágott tetőfokára a hangulat. A poharazásba egyre jobban belemelegedők két embert (akik közül az egyik, Lajos éves bérese volt) jól elagyabugyáltak. A főkolomposok súlyos pálcabüntetést kaptak, Vincze Lajos felelősségét viszont senki sem firtatta 24 A megváltást követő negyedszázadban, más beneficiumoktól eltérően, a malmokat nem adták haszonbérbe a Jászkun Kerületben, hanem a tanács által fogadott molnárok segítségével a lakosok fizetés ellenében szabadon őröltethettek azokban. 25 Az 1770-as években hét malmot használtak Keviben, amiből az egyik a Vincze család tulajdonában volt. A szárazmalom 1769es felépítése a redemptus közösség érdekeinek figyelmen kívül hagyásával történt - derült ki a lefolytatott vizsgálatból. A megkérdezett tanúk kivétel nélkül azt állították, hogy nem kellett más településeken őröltetni szemes portékájukat, mert a község hat malma kielégítette a lakosság igényét 1769 előtt is. Azt követően előfordult olyan eset, hogy a Berettyó vize miatt az egyik községi és a Vincze malmot nem használhatták, de akkor is elégséges volt a másik öt. 21 BAGI, 1995. 75. 22 JNSZML, V. A. 501/a. Tanácsülési jegyzőkönyvek, mellékletekkel, 1726-1848. 1788. jún. 29. (házépítés); 271/1790. (tüz). Később Lázókkal meggyült a baja Vincze Pál özvegyének. Kiderült, hogy a cigány nem tartotta rendben háza kéményét, sőt mesterségével is felhagyott. Mulasztásaiért a tanács kitiltotta a településről. Uo. 225/1795. 23 Uo. 1785. nov. 19. 161. 24 Uo. 901/1791. (bejelentés), 911/1791. (vizsgálat). A házaknál történő bormérés engedélyezéséről BAGI, 1995. 182-183. Két, nem az elithez tartozó, kurtakocsmát fenntartó nő súlyos pénz- és botbüntetésére SZILÁGYI, 2005. 333-334. 25 BÁNKINÉ, 2004. 105-106.