Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)
III. Családtörténeti tanulmányok - Takács Péter: A Kende nemzetség (Vázlat)
ha a nemzetség mulatott. 14 A rendiség törvényeit és szokásait keheméivel és kötelmeivel elfogadták, évszázadokon keresztül alkalmazkodtak hozzá, s ez köznemesi kaszttá formálta őket. Olyan köznemesi életformát élő emberekké, családokká, amelyekből pontosan tizenkettő egy tucat. Jellemző az átlagos középnemesi állapotukra, hogy az individualizmus reformkori térhódítása előtt a Kende nemzetség tagjai szinte valamennyien annyi jobbággyal, feudális szolgálónéppel rendelkeztek, amennyi egy-egy család viszonylag jómódú megélhetéséhez elegendő volt ugyan, de jelentősebb udvartartásról, zászlósúri, főnemesi allűrök gyakorlásáról, avagy éppen a kasztjukba történő felkapaszkodásról az 1830-as évekig ábrándozni sem ábrándozhattak. Csak ekkor kísértette meg a hatalom és az alkalom Kende Zsigmondot, hogy kinőve a regulázatlan közbirtokosság kereteit, individuális önzéssel, telekmanipulációkkal, hamis határregulációkkal 15 a bárói cím viseléséhez elegendő birtokot, a Habsburg-ház - nemzeti érdekeket is sértő - kiszolgálásával pedig bárói rangot szerezzen magának és utódainak. 16 A 16. században, 1543 és 1553 között Szatmár vármegyében hat jobbágytartó Kende famíliát írtak össze a conscriptorok. Közülük a legmódosabb Kende Mátyás volt 26 portával, 100-104 egész telkesnek vélelmezhető jobbágyháztartással. Őt Kende Mihály követte a sorban 14 portával, hozzávetőlegesen 56 olyan szolgáló háznéppel, akik egész ekét tarthattak, tehát a szatmári talajviszonyokat is figyelembe véve, 6-8 ökörrel rendelkeztek. Kende Andrásnak azonban már csak 3, Györgynek csak 2, Ferencnek és Gáspárnak pedig már csak egy-egy portája volt, tehát ez utóbbi két Kendét már csak 4-4 egész telkes jobbágyháztartás szolgálta. 17 A későbbiekben sem gazdagodtak módfelett a Kende nemzetség famíliái. 1647-ben fél és öt porta között - kettő és 20 jobbágyháznép - négy Kende birtokolt földeket és szolgálónépeket származásuk helyén, Szatmár megyében: Ádám, András, Gábor és Péter özvegye. 18 A kölesei és cégényi Kendék ősi birtokai - lett légyenek azok ősi foglalások vagy királyi adományok - Szatmár vármegyében voltak. 1344-ben Cégény, Kölese, Istvándi, Kórod, Cseke, Csecse, Milota, Kömörő, Szekeres, Ököritó, Mácsa és Ete-Tyukodja határában birtokoltak allodiális földeket és jobbágy-háznépeket. Nincs most terünk végigkövetni a zálogokat, örökségeket, adomány- és szerzett birtokokat, birtokosztályokat, telek-kallódásokat. Elegendőnek véljük a már telekkönyvezett 19. századi Kende-birtokok elhelyezkedésének a felsorolását annak bizonyítására, hogy domináns szerepet vagyonukkal és jelenlétükkel mindvégig Szatmár vármegyében töltöttek be. A jobbágyfelszabadítást követő határregulációk és a vízszabályozási munkákat követő árvízmentesítés után a Kende nemzetség két ága az alábbi településeken tudhatott a magáénak említésre méltó birtokokat: Csenger, [SzatmárJCseke, Cégény, Fülesd, Fülpös, [Túrjlstvándi, Kispalád, Kisszekeres, Kőszegremete, Milota, Nagyszekeres, Ököritó, Patóháza, Penészlek, Penyige, Sárközújlak, Sonkád, Tiszakóród, Tyúkod, Bakonszeg és Zsáka. 19 Nevükön, szubjektív fizikai és pszichikai sajátosságaikon kívül a rendiség korában nem vagyonuk, csak a közéleti affinitásuk szerint különböztek egymástól és a vármegye többi nemeseitől a Kendék. E téren azonban a Kende nemzetség tagjai igencsak kitűntek Szatmár 14 Uo. 15 FORRAI, 1998. 16 TAKÁCS, 1983. 18-32. 17 MAKSAY, 1988. 18 BOROVSZKY, SZATMÁR 19 Uo.
