Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

II. Várostörténeti tanulmányok - Kiss András: 18. századi erdélyi utak a szabad királyi város státus felé

nemcsak Erdély anyagi romlását idézik elő, hanem az elhurcolt lakosság révén (mind a mai napig számuk feltáratlan) pótolhatatlan veszteséget okozott a fejedelemségnek és magának a városnak is. Kolozsvárt illetően ezt az évtizedekre kiható romlást Várad 1660-beli eleste idézte elő. A nyugat felőli végvár elestével Kolozsvár lett az ország véghelye, azaz végvára, ennek következtében pedig elvesztette szabad királyi városi jogállását, és mint oppidum nobilium, azaz nemes város a vármegye, pontosabban a főispán - aki egyúttal a véghely főkapitánya is volt - joghatósága alá rendelték. Az új jogállapotot kimondó, 1666. február 24-i fogarasi országgyűlés határozata bevezetőjében így jellemzi azt a siralmas helyzetet, amelybe az ország és az egykori szabad királyi város került: „Szegény hazánk már annyira jutott, hogy Colosvár már végh Bástyája... "

5 A város új státusa, az oppidum nobilium, azaz nemes város Erdély egyik sajátos mezőváros-típusa volt, ebben az egész városi közösség egy „corpusban " élt nemesi jogaival, következésképpen teljesen a vármegye joghatósága alá került, megszűnt addigi közvetlen kapcsolata a főhatalommal, akárcsak követküldési joga az országgyűlésre, törvénykezési önállósága, hogy csak néhányat említsünk elvesztett szabadságaiból. A közösség élére pedig a nagy tekintélyű főbíró és bírótársa, a királybíró helyett a hadnagy (ductor) került elöljáróként, a magisztrátus viszont az addigi szenátorok helyett ülnökökből, asszesszorokból állt.

6 A város romlása nemcsak ebben a közjogi jellegű folyamatban, hanem társadalmi, gazdasági hanyatlásában is megnyilvánult. Megszűntek anyagi forrásai, odalett polgárai jóléte, tekintélye, ez nyilvánvalóan kiderül levéltári anyagából is. A páratlan gazdagságú tanácsi/közgyűlési jegyzőkönyvek, a társadalmi élet mélységeit megvilágító törvénykezési jegyzőkönyvek, a polgárok vagyoni állapotát tükröző gazdag osztálylevelek helyett a korszak történetére vonatkozó sekélyesebb források maradtak ránk a romlás kútfőiként. A hanyatlást az 1698-ban kelt városi felterjesztésnek - a feladókat is feltüntető - befejező sorai jellemzik: „Romlott Kolosvár városának hadnagya a tanácsával együtt. "

7 A „kincses város" minősítés pedig, amit a kortársak részéről Kolozsvár a 16., valamint a 17. század első felében tapasztalt jóléte és virágzásajellemzéseként érdemelt ki, akárcsak fennebb említett jelzői, múltbeli emlékekké váltak. Misztótfalusi Kis Miklós 1697-beli Siralmas énekében, Bethlen Miklós pedig Váradi Miklós, főbíróságot viselt kolozsvári polgár nagyapjára emlékezve, a „kincses" várost már csak a múlt emlékeként idézi.

8 Az a város, amely a tizenöt éves háború idején képes volt többrendbeli súlyos sarcoltatásait maradandó károsodás nélkül elviselni,

9 a törökök által 1660-ban kirótt hadisarcot évekig sínyli, ami a lakosság anyagi romlásában is tapasztalható.

10 Erdély életében döntő változást hoz a Lipót-féle Diploma (Diploma Leopoldinum).

11 Ez tulajdonképpen két, elvileg egyenlő fél megállapodását szentesíti: a Habsburg uralkodóét és az erdélyi rendekét. Ezzel megkezdődik Erdély integrációja a birodalomba és természetszerűleg - ami ezzel jár - az erősebb fél érdekeinek az érvényesülése. Következésképpen a 18. században, III. Károly idején Erdély már nem államszerződéssel szerzett, hanem hódított területnek számít. Az integráció menetét ugyan megzavarja a kuruc mozgalom és a Rákóczi5 JAKAB, 1888/a. 394-396. 6 DÓSA, 1861. 75-76. 7 JAKAB, 1888/a. 438. 8 TORDAI, 1954. 49.; BETHLEN, 1955. 1. köt. 107. 9 Vö. JAKÓ, 1957. 364-366. Ю Vö. JAKAB, 1888/a. 361. és a következő lapok. Ezt bizonyítja a város levéltári anyaga, többek között a számadáskönyvek és osztálylevelek is. 11 Közli: LUPAS, 1940. 439-446. Vö. R. VÁRKONYI, 1986. 881-882.; TRÓCSÁNYI, 1988. 199-212.